Vágólapra másolva!
A Forma-1-es McLaren-istálló rádiókommunikációját katonai titkosítórendszer védi, így a jövőben sem hallhatunk sokat a wokingiak versenyek alatti beszélgetéseiből.

Bernie Ecclestone az unalmas futamokat próbálta feldobni azzal, hogy bevezette a "Team Radio" intézményét, amelynek segítségével belehallgathatunk a csapatok pilótáikkal váltott üzeneteibe. Az újítást nem fogadta mindenki kitörő örömmel, ennek köszönhető, hogy a Ferrari vagy McLaren beszélgetései szinte soha nem kerülnek adásba.

A wokingiak olyannyira féltik titkos beszélgetéseiket, hogy rádiócsatornájukat katonai kémelhárító-rendszer védi. Ezt maga Ron Dennis csapatfőnök árulta el Bahreinben, gondosan elhallgatva, hogy a berendezéssel néha-néha gondok vannak.

"Megesett, hogy a boxból nem kaptam választ kérdésemre, mert a rádió hirtelen teljesen bedöglött. Majdnem kifogyott a benzinem, mire végre kihívtak tankolni" - árulta el viszont Räikkönen, hogy van még javítanivaló a titkosítón.