Vágólapra másolva!
Befejeződött a 2004-es Forma-1-es szezon, az utolsó, brazil futamot Juan Pablo Montoya nyerte leendő mclarenes csapattársa, Kimi Räikkönen előtt. A hétvége bővelkedett még hírekben, Sir Frank Williams például ajánlatot tett David Richardsnak Jenson Buttonért, a csapatok - a Ferrari kivételével - közös nyilatkozatban a költségek csökkentése mellett kötelezték el magukat.

Jól kezdődött a Brazil Nagydíj, a start előtt eleredő eső alaposan összekuszálta a mezőnyt. Percekig szinte csak találgatni lehetett, ki áll az élen, amint azonban felszáradt a pálya, jött az idén megszokott műsor. Előzés alig, feszültség csak kerékcserék alatt, még jó, hogy a végére felpörögtek a fiúk. Kimi Räikkönen az utolsó körökben nagyon nyomta a végül diadalmaskodó Juan Pablo Montoyát, s a negyedik-hetedik helyért is izgalmas csata alakult ki Fernando Alonso, Szato Takuma és a két Schumacher között.

De mielőtt jönnének a nyilatkozatok, emlékezzünk meg a hétvége további eseményeiről is. Volt ugyanis belőlük bőven, kezdjük mindjárt azzal, hogy a csapatok gyakorlatilag mindennap találkoztak. A téma mi más is lehetett volna, mint a Max Mosley FIA-elnök és Bernie Ecclestone által oly sokat emlegetett költségcsökkentés, az istállók közös nyilatkozatban kötelezték el magukat a takarékosabb "üzemelésre".

Az első, pénteki találkozón még a Ferrari is részt vett, a konstruktív hangulatú beszélgetésen több építő szándékkal megfogalmazott javaslat is elhangzott. (Akadt olyan, Ecclestone által lelkesen támogatott felvetés is, hogy térjen vissza a sportág az évekkel ezelőtti állapotokhoz, s a mostani kicsik helyett ismét nagy rajtszámok virítsanak a kasztnikon.) A csapatfőnökök két témát jártak körbe, a "pénzpocsékolásért" elsősorban felelős tesztkérdést, valamint a gumiháborút. A Ferrari számára azonban előbbi kényes téma, az olaszok korábban többször kijelentették, nem mennek bele semmiféle korlátozásba a gyakorlásokat illetően, s noha nem mondták ki, mindenki tudja, miért: nem akarják elveszíteni azt az előnyt, amit saját tesztpályáik jelentenek.

Talán ezért, talán másért, mindenesetre a maranellóiak nem vettek részt a szombati tanácskozáson (mondjuk - álláspontjuk ismeretében - a többiek meg sem hívták őket...), amelyen Ecclestone ismertette a 2005-ös versenynaptár tervezetét. A Brit és Francia Nagydíj is benne volt a főguru által ismertetett kalendáriumban, a csapatok hajlandóak 19 futamon részt venni, ha ezért megkapják a jussukat. Megjegyezték viszont, Ecclestone és Mosley hiába lelkesedik a nemhivatalos Brit GP gondolatáért, a maguk részéről nem akarnak olyan futammal vesződni, amelyért nem jár vb-pont. (Végsősoron ez is a költségcsökkentés egyik formája...) A Ferrari annyiba belement (még pénteken), Ecclestone tárgyaljon a gumigyártókkal tesztjeik számának limitálásáról (a tanácskozáson nem hangzott el konkrétan, egy cég legyen jelen a sportágban, holott a többség ezt szeretné), azt viszont nem volt hajlandó aláírni, hogy az egyéb tesztek számát radikálisan csökkentsék. A többi csapat javaslata szerint a pénteki szabadedzéseken kívül mindössze tíz napot lehetne tesztelni, a Ferrari erre kapásból nemet mondott, s valószínűleg még csak tárgyalási alapnak sem tekinti. Holott az ő hozzájárulásuk is kellene, hogy ezeket a regulákat is bevezessék az FIA-féle módosítások mellett. (Mosley annyit jegyzett meg, a csapatok kissé elkéstek a cselekvési tervvel.)

Apropó, szabályváltoztatások: a várakozásoknak megfelelően az új motorszabvány ellen tiltakozó hármas, a BMW, a Honda és a Mercedes felemelte a szavát az intézkedés ellen, a BMW részéről Mario Theissen indokolta, miért is döntött rosszul az illetékes testület. "Folyton a költségcsökkentésről papol az FIA, ha azonban valóban ezt akarja, nem kellene nagy kiadásokkal járó új motorszabvány kifejlesztésére kényszerítenie a csapatokat" - mondta Theissen. "Arról ne is beszéljünk, kissé rövid idő áll rendelkezésünkre a projektre." A hondások azt fejtegették, az lenne a legegyszerűbb, ha most egyszerűen kiszállnának, ám amíg lehet, harcolni fognak. A három gyártó, ha úgy adódik, akár jogi úton is kész megtámadni az új szabályt, erről döntés később várható.