Társoldalunk:
Hírlevél

Amit a Brazil Nagydíjról tudni kell

2004.10.20. 12:57

Vasárnap a 2004-es Forma-1-es világbajnokság 18., utolsó futamára kerül sor Interlagosban.

Másfél évvel ezelőtt rendeztek utoljára Brazil Nagydíjat, Interlagos tavaly a versenynaptár elején kapott helyett. Egy igazi flúgos, esővel, számtalan balesettel tarkított futam után Giancarlo Fisichella ünnepelhetett, de csak két héttel később, elsőre ugyanis Kimi Räikkönent hirdették ki győztesnek. Később módosítottak, s az olasz átvehette az első helyezettnek járó díjat.

A Sao Paulo közelében elterülő interlagosi pálya Imola mellett az egyetlen, amelyen az óramutató járásával ellentétesen köröznek a pilóták, a máshoz szokott nyakizmoknak ez nagy megterhelést jelent. A várható hőség (vasárnapra mondjuk esőt mondanak...) és a hepehupás pálya is nagy próbatétel elé állítja a pilótákat, akik igazándiból nem is szeretik a Brazil Nagydíjat.

A ring eredeti állapotában a leghosszabbak egyike volt, átépítésekor pedig egy lendületes külső, valamint szoros, kanyargós belső részre tagolták. Az autók beállítása kompromisszumot igényel, hiszen míg a célegyenes előtt és után nemigen, belül nagyon kell a leszorítóerő.

Ayrton Senna annak idején éppen Interlagosban futotta bemutatkozó versenyét a Williamsszel, miután 1991-ben - még a McLaren színeiben - álma beteljesüléseként megnyerte hazája nagydíját, majd 1993-ban, borzasztó időjárási körülmények között megismételte azt. Idén Rubens Barrichello szeretne ünnepelni.

A pálya neve: Autodromo Jose Carlos Pace, Interlagos
Debütálásának éve: 1973
Futamok száma: 21

Aszfaltminőség: hullámos
Ideális gumikeverék: lágy/puha
Gumikopás: csekély
Padlógázarány: 60%
Üzemanyagfogyasztás: alacsony
Elérhető csúcssebesség: 325 km/h

Körrekord edzésen: 1:13.114 (Juan Pablo Montoya, Williams-BMW, 2002)
Körrekord versenyen: 1:14.755 (Michael Schumacher, Ferrari, 2000)

Időeltolódás: -5 óra
Verseny startja: 19.00

A legutóbbi győztesek:
2003:
 Giancarlo Fisichella (Jordan-Ford)
2002: Michael Schumacher (Ferrari)
2001: David Coulthard (McLaren-Mercedes)
2000: Michael Schumacher (Ferrari)
1999: Mika Häkkinen (McLaren-Mercedes)
1998: Mika Häkkinen (McLaren-Mercedes)
1997: Jacques Villeneuve (Williams-Renault)
1996: Damon Hill (Williams-Renault)
1995: Michael Schumacher (Benetton-Renault)
1994: Michael Schumacher (Benetton-Ford)

http://www.gpbrazil.com/

KAPCSOLÓDÓ CIKK