Társoldalunk:

Csak a Sauber vette komolyan Villeneuve-öt

2004.09.16. 11:40

Jacques Villeneuve visszatért a Forma-1-be, szerdán a Renault színeiben már tesztelt is Silverstone-ban. Ezt követően interjút adott a megjelent újságíróknak, amelyben többek között elmondta, az érdeklődök közül csak a Sauber kezelte a neki kijáró tisztelettel. Flavio Briatore az olasz sajtónak azt mondta, Villeneuve indul az utolsó három versenyen.

Régóta vártak a szerdai napra Jacques Villeneuve rajongói, a kanadai egy év kihagyás után újra Forma-1-es autóba ült. A silverstone-i tesztelésen Jarno Trulli elárvult Renault-ját terelgette, már abban a tudatban, hogy 2005-től a Sauber-Petronas versenyzője lesz. Ahogy azt várni lehetett, egyelőre nem alkotott maradandót, a tízfős mezőnyből a tizedik legjobb időt autózta (1:18.776, miközben Alonso 1:17.783-at ment), "nyert" új pályacsúccsal (1:16.151) Kimi Räikkönen, míg második Pedro de la Rosa lett.

Villeneuve a tesztelés után interjút adott a megjelent újságíróknak, ennek szövegéből idézünk.

- Jacques, volt olyan pillanat, amikor feladtad a reményt a visszatérésre?
- Mármint a következő szezont illetően?

- Igen.
- Valóban volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem, nem fog összejönni, de alapvetően optimistán gondolkodom, így csináltam tovább a dolgomat. Február-március óta keményen tréningezem, muszáj volt valaminek történnie: nincs ugyanis rosszabb a feleslegesen elvégzett munkánál.

- Hogy érezted magad az autóban?
- Nehezebbnek hittem volna a visszatérést, de ahogy említettem, keményen edzettem az elmúlt hónapokban, s ez maximálisan kifizetődött. Az autón magán nem dolgoztunk sokat, inkább az ülés beállításával foglalatoskodtunk.

- Élvezted a vezetést?
- Naná, nagyon is! A köridőim sokkal jobbak voltak, mint amikor legutóbb itt jártam, olyan három másodpercet javítottam. Meglepő módon mégsem érzékeltem, hogy gyorsabban megyek, az autó ugyanis jó, a motor kifejezetten vezethető, s a gumikra sem lehet panaszom.

- Indulsz a szezon hátralévő három versenyén?
- Nem tudom, erről még nem beszéltünk. Csupán annyiban állapodtunk meg a Renault-val, hogy most tesztelek, minden más csak ezután jöhet. Az üléstől kezdve mindent rám kell hangolni, csak ezt követően lehet arról szó, hogy ott legyek Sanghajban. A Renault célja, hogy visszavegye a BAR-tól a konstruktőri pontvadászat második helyét, jó lenne, ha ezt az én segítségemmel tenné.

- Extra motivációt jelent számodra, hogy meg kell verni a BAR-t?
- Nagyszerűen érezném magam, ha sikerülne, még mindig nem szívesen emlékszem vissza együttműködésünk befejeződésére.

- Ha zöld utat kapsz, van esélyed győzni a Renault-val?
- Az esélyeim igencsak rosszak, ez ugyanis azt jelentené, hogy Fernandót is megelőzöm, aki nagyon-nagyon jó pilóta. Már akkor is boldog lennék, ha nem maradnék le tőle túlságosan, hiába van nála nagyobb tapasztalatom, tanulhatnék tőle.

- Mikor történt a Sauberrel az első kapcsolatfelvétel?
- Őszintén be kell vallanom, nem tárgyaltunk túlságosan hosszan Peter Sauberrel. Mindazon csapatokkal összehasonlítva, amelyekkel március óta kapcsolatba kerültem, a Sauber volt az egyetlen, amely komolyan vett, s kellő tisztelettel kezelt.

- Mikor írtál alá a Renault-hoz?
- Hm. Ez egy komplikált történet, minden nagyon gyorsan történt.

- Mégis mennyire?
- Nagyon. De kérdezzék inkább Flaviót!

- Mindig mondtad, csakis egy versenyképes istálló színeiben tartod elképzelhetőnek a visszatérést. Gondolod, hogy a Sauber megfelel ennek a kitételnek?
- Mondjuk, igen. Akkor döntöttem el, hogy elfogadom az ajánlatot, amikor láttam a csapat szélcsatornáját. A Sauber természetesen nem a legjobb istálló, de biztos vagyok abban, hogy együttműködésünk zökkenőmentes lesz szerződésem kétéves időtartama alatt. Mindent meg fogunk tenni a jó eredményekért, még ha ez nem is jelenti azt, hogy rögtön futamokat nyerünk majd. Ehhez óriási szerencse kellene.

- Számított, hogy a Sauber szoros kapcsolatban áll a Ferrarival?
- Nem igazán. Amúgy sem tudom, mennyire szoros ez a kapcsolat, de a Sauber biztosan profitál ebből. Különben sem illenék a csapatba, ha közben már az átigazoláson törném a fejem.

- Tervbe van már véve egy teszt a Sauberrel?
- Nem, nem, nem, egyelőre a Renault-val állok szerződésben. Pontosan meg van határozva, mikortól kell a svájciak rendelkezésére állnom, de a dátum hirtelen nem jut eszembe. (November 1.) 

- Hogy éreznéd magad, ha újra régi riválisoddal, Michael Schumacherrel állnál a rajtrácson?
- Nem tudom, miért kell ezt a témát állandóan erőltetni. Most arról van szó, hogy a Renault megelőzze a BAR-t, az én személyes érzelmeim nem játszanak.

- Hiányzott a Forma-1?
- Nem különösebben, jól elvoltam nélküle. Azt hiszem, szükségem is volt egy kis pihenőre, egyszer talán majd köszönetet mondok ezért David Richards BAR-csapatfőnöknek...

Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke az olasz sajtónak úgy nyilatkozott, Villeneuve indul a szezon utolsó három versenyén. "Tökéletes alkalom lesz számára, hogy bizonyítsa, nem lassult le" - nyilatkozta az 54 esztendős szakember, aki megpendítette, a 2005-ös lesz az utolsó éve a Forma-1-ben. "Jacques eltökélt és fitt, segítségünkre lesz a második helyért folytatott harcban."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK