Társoldalunk:

Schumi szembeszegült Ecclestone-nal

2004.09.10. 10:22

Bernie Ecclestone aztán beszélhet Michael Schumachernek: a Forma-1 guru tiltása ellenére a német hetedik világbajnoki címét hirdető sapkában jelent meg az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján. Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója elgondolkodott a visszavonuláson.

Alig néhány napja, hogy Bernie Ecclestone figyelmeztette Michael Schumachert: egyelőre ne érezze magát hétszeres világbajnoknak, majd csak akkor lesz az, ha az FIA hivatalosan is kihirdeti a 2004-es végeredményt. A sportág első számú ura azt is megtiltotta a kerpeninek, hogy hetedik világbajnoki címét hirdető új sapkájában flangáljon Monzában, a jelek szerint hiába. Schumacher ugyanis az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatójára hét csilaggal, valamint ugyanennyi platinaszínű csíkkal díszített fejfedőjében állított be.

"Ha a ponttáblázatra pillantok, én bizony világbajnoknak érzem magam" - szónokolta Schumi, aki Ecclestone korábbi kijelentése szerint azért nem ünnepelhetne, mert elméletileg az FIA még levonhat tőle pontokat. A Ferrari frontembere, aki belgiumi második helyével bebiztosította újabb elsőségét, természetesen elképzelhetetlennek tartja ezt, ezért nem vette komolyan Ecclestone-t.

"Igazából fogalmam sincs, Bernie valóban mondott-e ilyesmit, mindenesetre korábban hallottam már tőle hasonló nyilatkozatokat" - zárta rövidre a témát Schumacher, aki kijelentette, segíteni fog Barrichellónak a második helyért vívott csatában. "Rubens elsősorban önmagáért felelős, de ha úgy adódik, minden erőmmel azon leszek, hogy a második helyhez segítsem."

Közben Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója elgondolkodott azon, érdemes-e tovább dolgoznia a Forma-1-ben. "Gyenge szezonkezdetünk után többször is feltettem magamban a kérdést: olyan kemény az egész, akarom ezt egyáltalán? Kifáraszt a harc, de leginkább az, hogy akkor is kipihentnek kell látszanom, amikor éppen kifacsarva érzem magam" - nyilatkozta a Stuttgarter Zeitungnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK