Vágólapra másolva!
Még a Ferrari gumiszállító partnerét, a Bridgestone-t is meglepte, hogy Schumacher négykiállásos taktikával nyerte meg a Francia Nagydíjat, a hatszoros világbajnok szerint győzelme egyenesen történelmi volt. A Renault erős kritikával illette Jarno Trullit, amiért az utolsó körben elveszítette a harmadik helyet, a McLaren meg szomorkodott az elúszott dobogó miatt.

Michael Schumacher és a Ferrari legyőzhetetlen. A kerpeni - mint tette azt vasárnap -, akkor is nyer, ha négyszer áll ki kereket cserélni, az agytröszt Ross Brawn ismét történelmet írt. Ezt maga Schumacher is megerősítette, a hamarosan hetedik világbajnoki címét ünneplő némettel madarat lehetett volna fogatni. "A második kerékcsere után döntöttük el, hogy négyszer megyek ki, Ross csak annyit mondott, próbáljuk meg, sokat nem veszíthetünk" - mondta Schumacher fülig érő szájjal. "Azt hiszem, ez a győzelem a sportág történelemkönyvébe kívánkozik, előttünk ezt még senki nem csinálta meg. Tudtuk, hogy balul is elsülhet a dolog, de ahogy mondani szokták, kockázat nélkül nincs győzelem. Folyamatosan mondták a fülemre, mennyi az előnyöm, mikor úgy éreztük, elég, kimentem negyedszer is. Az azért meglepett, hogy maradt hét másodperc az előnyömből, nem tudom, Fernando miért szakadt le ennyire. A Brit Nagydíjig hátralévő egy hétben sem ülünk ölbe tett kezekkel, megpróbálunk még tovább javulni."

Meg kell azért jegyezni, Magny-Cours-ban kifejezetten rövid a boxutca, máshol nem biztos, hogy ez a taktika sikerre vezetett volna. "Luca Baldisseri állt elő a négykiállásos javaslattal még szombaton, eleve számoltunk vele" - árult el egy kulisszatitkot Ross Brawn. "A második tankolás után döntöttünk úgy, próbáljuk ki, Michael mögött ugyanis messze nem volt senki, így veszítenivalónk sem sok. Csak Button miatt aggódtunk, ő azonban elakadt a forgalomban, így bejött az elképzelésünk."

"Már megint egy álomszerű verseny, alig találok szavakat" - lelkendezett Jean Todt csapatfőnök. "A gumik remekül bírták a gyűrődést, Michael megnyerte kilencedik futamát, Rubens pedig folytatta jó sorozatát, s a mezőnyből eddig egyedüliként minden futamon szerzett pontot. Ennél jobban nem is kezdhettük volna az idény második félidejét."

"Meglepett a Ferrari négykiállásos taktikája, soha nem láttam még ilyet" - csodálkozott Szuganuma Hiszao, a Bridgestone technikai igazgatója. "Szerencsére bejött Ross Brawn húzása, boldog vagyok, hogy asszisztálhattunk ehhez a stratégiai bravúrhoz." Ne feledkezzünk el azonban Rubens Barrichellóról, aki a tizedik helyről rajtolva ért oda a dobogóra, méghozzá úgy, hogy az utolsó előtti kanyarban előzte meg az addig előtte haladó Jarno Trullit. "A tizedik helyről a dobogóra - tán mondanom sem kell, nagyon boldog vagyok" - nyilatkozta Barrichello. "Az autó gyors volt, a Bridgestone gumik parádésak, de köszönetet kell mondanom a versenyzőtársaknak is, akik kivétel nélkül nagyon sportszerűek voltak. Ami az előzést illeti, Jarno a 13. kanyarban hibázott, így a 15.-ben bebújhattam mellé. Kockázatos manőver volt, ezt elismerem, de egy pillanatig sem gondolkoztam rajta, hogy bevállaljam-e."

A Renault-nál nem dicsérték meg Trullit, amiért veszni hagyta a harmadik helyet. "Nem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhet" - füstölgött Pat Symonds motorfejlesztésért felelős igazgató. "Teljesen 'nyitva hagyta' az ajtót, valósággal elengedte Barrichellót. Le fogok ülni vele, hogy átbeszéljük, mi történt." Trulli nem tagadta, hogy hibázott: "Elnézést kérek a csapattól a kínos utolsó kör miatt" - kezdte Trulli. "Kiválóan rajtoltam, Buttont és Coulthardot is magam mögött tartottam, Fernandóval azonban nem tudtam tartani a lépést, mert az autó kissé bizonytalan volt. Az utolsó körig ennek ellenére minden a tervek szerint ment, ám az autó hirtelen túlkormányzottá vált. Próbáltam tartani Rubenst, de a 13. kanyarból gyorsabban jött ki, mint én, s hiába próbáltam tartani a pozíciómat, kifékezett. Természetesen csalódott vagyok, de túl kell lépnünk ezen, s készülni a következő versenyre."

"Hosszú ideje vártam erre a dobogós helyre" - sóhajtott fel Alonso. "Az előző két versenyen is felállhattam volna a pódiumra, valami technikai hiba azonban mindig közbeszólt. Boldog vagyok, hogy most mellém állt a szerencse, kiadtam magamból mindent. Michaelt nem lehetett megverni, egyszerűen erősebb volt nálam, az igazán szép azonban az lett volna, ha Jarno is ott pezsgőzhetett volna a dobogón."