Vágólapra másolva!

A Ferrari kimatekozta Schumi újabb győzelmét

Michael Schumacher kilencedik futamát is megnyerte idén, a hatszoros világbajnok úgy lett a legjobb a Francia Nagydíjon, hogy négyszer cserélt kereket. Második a pole-ból induló Fernando Alonso, harmadik Rubens Barrichello lett, aki az utolsó körben, az utolsó előtti kanyarban előzte meg Jarno Trullit. A futamon mindössze ketten estek ki, Szato Takuma és Baumgartner Zsolt, a Minardi magyarja a 34. körben kicsúszott.

Michael Schumachert nem lehet megverni. Még akkor sem, ha rajta kívül mindenki háromszor, míg ő négyszer megy ki kereket cserélni. A hatszoros világbajnok pontosan ezzel a taktikával nyerte meg a Francia Nagydíjat, s gyűjtötte be hatvanadik ferraris, összességében 79. futamgyőzelmét.

A Ferrari verseny közben döntött úgy, hogy az előzetesen kiagyalt háromkiállásos taktikát "felülbírálja", a húzás bejött. Az autójából - saját bevallása szerint - mindent kipréselő Fernando Alonso nem tudott olyan köridőket produkálni, hogy harmadik kiállása után Schumacher nyomában maradjon, így a német kényelmesen csinálhatott bohócot a mezőnyből, négy csere után is maradt hét másodperc előnye. Elképesztő.

Ahogy Jarno Trulli utolsó körös teljesítménye is az, az olasz felállhatott volna a dobogóra, erre az utolsó előtti kanyart úgy elbénázta, hogy a mögötte haladó Rubens Barrichello lepődött meg legjobban a lehetőség láttán. Azért nem tétovázott, köszönte szépen a "kedvességet", így két Renault helyett két Ferrari díszelgett a dobogón. Trulli egészen amatőr hibát követett el, Flavio Briatore bizonnyal nem fogja szó nélkül hagyni.

Jenson Button erejéből ezúttal "csak" egy ötödik helyre futotta, a Magny-Cours-ban bemutatkozott új McLaren viszont jól vizsgázott. David Coulthard hatodik, Kimi Räikkönen hetedik lett, s noha ilyen eredményük korábban is volt, azt a kieséseknek köszönhették. Ezúttal - egészen egyedülálló módon - csupán ketten nem értek célba, a régi motorral operáló McLarentől - ilyen körülmények között - jó eredménynek számít az öt pont.

Az utolsó pontszerző helyet az autójával a verseny közepétől bajlódó Juan Pablo Montoya kaparintotta meg, a Minardi magyarja, Baumgartner Zsolt pedig egyike volt a fentebb említett két kiesőnek. Zsolt a 34. körben csúszott a kavicságyba, zsinórban négy befejezett futam után esett ki. Rajta kívül Szato Takuma nem találkozott a kockás zászlóval, a japánnak - szokás szerint - eldurrant a motorja.