Társoldalunk:

Schumacher mindennel elégedett

Semmilyen változást nem hozott a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíj, a Forma-1-es Ferrari-istálló továbbra is uralja a világbajnokságot. Michael Schumacher háromból hármat nyert, az olasz csapatnak igazán kedvező pályák ráadásul csak ezután jönnek. A McLaren egyelőre gyengének találtatik, az Ezüst Nyilak jelenleg csupán az "ötödik vonalat" képviselik. Nem ugrándozhat örömében a Williams sem, a BAR ellenben előretört: Jenson Button zsinórban másodszor állhatott fel a dobogóra.

Új pálya, régi eredmény. Vagyis hiába utazott a mezőny egy eddig mindenki számára ismeretlen, vadonatúj aszfaltcsíkra, az erőviszonyok nem változtak: továbbra is Michael Schumacher hátát nézi mindenki. A hatszoros világbajnok háromból hármat nyert idén, így a sikerek esetén mindig roppant lelkes (bukások idején viszont mindenkibe belerúgó) Bild című napilap már arról elmélkedik, a németek kedvence megnyerheti-e az összes futamot.

Nos, erre azért igen kicsi az esély, az viszont biztos, hogy a Ferrarinak igazán kedvező pályák még hátravannak. Bahreinben amúgy minden az olaszok kezére játszott, nem sokkal a rajt előtt kisebb eső zúdult a pályára, ami kellőképpen lehűtötte a szinte izzó aszfaltot, így az időjárás paradicsomi körülményeket teremtett a Bridgestone-gumiknak.

"Szenzációs hétvége csodálatos befejezése volt a vasárnapi verseny" - mondta Schumacher. "Szép bemutatkozás pénteken, szombaton kisebb harc a rajtrács első helyéért, aztán kettős Ferrari-siker. Kell ennél több? Ráadásul a bahreini házigazdák mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat: csodás létesítményt hoztak össze, a pálya nagyszerű volt, a szervezés elsőrangú, s valósággal lesték minden kívánságunkat. Ami pedig a verseny végén elmaradt pezsgőlocsolást illeti, üdítővel is remekül éreztük magunkat."

(Olvasóink 62,7 százaléka várta egyébként, hogy Schumi harmadszor is lerendezi a mezőnyt, Buttonban 4,4, Barrichellóban 2,6, míg Ralf Schumacherben 2,1% bízott. 28,3% - cseppnyi jóindulattal - arra számított, hogy homok kerül a gépezetbe.)

"Az autó nagyszerű volt, de csakúgy, mint Malajziában, a start előtt lehullott néhány csepp eső ellenem dolgozott: idő kellett a fékeknek, míg bemelegedtek. Mikor Michael 'kifékezett' az első kanyarban, gondoltam, majd ha üzemi hőfokon lesznek, visszavágok, de nem sikerült a tervem. Inkább visszavettem, de még így is figyelnem kellett, mert az ideális íven kívül nagyon csúszott a pálya" - értékelt Barrichello, aki az idényben másodszor lett második csapattársa mögött.

"Ez csodálatos! Bevallom, nem számítottam ekkora sikerre ezen a csodaszép pályán, mindkét pilótánk remekül ment. Köszönet illeti a Bridgestone mérnökeit is, akik kiváló gumikkal 'leptek meg' minket" - lelkendezett Jean Todt csapatfőnök.

Lelkendezésről szó sincs viszont a McLaren háza táján, Wokingban per pillanat mindenki kesereg: egyrészt, mert a tavalyi második Kimi Räikkönen alatt eddig háromból háromszor ment tönkre a motor, másrészt mert gyakorlatilag már most biztosra vehető, hogy nem lesz világbajnok az együttes. Ron Dennisék 47 pontos hátrányt halmoztak fel a Ferrarival szemben, három futam után csupán az ötödik helyen állnak a konstruktőrök versenyében. "Nem erre számítottunk" - csóválta a fejét Dennis. "David és Kimi is ponto(ka)t szerezhetett volna, ha végigmegy, sajnos, nem sikerült. Mást nem mondhatok, mindenki gőzerővel fog dolgozni az autó tökéletesítésén: bízom benne, hogy előbb-utóbb feljavulunk."

"Kész katasztrófa volt az egész hétvége, nagyon csalódott vagyok" - morogta Räikkönen, Coulthard nyilatkozatát meg nem is érdemes idézni, nagyjából a skót is ugyanezeket mondta.

[origo]

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK