Vágólapra másolva!
A hatszoros világbajnok Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj második időmérő edzését, így a vasárnapi futamon 58. alkalommal indulhat a legjobb rajthelyről. Baumgartner Zsolt 18. lett, így a kilencedik sorból kezdheti meg a szahíri versenyt.

A hivatalos kvalifikációt a 23 éves magyar versenyző kezdte, különösebb hibát nem követett el, de ideje elmaradt az első gyakorláson (1:35.632 p) elért eredményénél. Őt csapattársa, Gianmaria Bruni követte, s nagy különbséggel meg is előzte.

Harmadikként a szintén olasz Giorgio Pantano próbálkozott, s a papírformának megfelelően jobb volt a Minardi-Cosworth két pilótájánál. A Jordan-Ford másik, sokkal rutinosabb versenyzője, Nick Heidfeld simán a többiek elé került, majd a Sauber-Petronast képviselő Felipe Massa bebizonyította, hogy autója sokkal gyorsabb a mezőny két legszerényebb képességű csapatának kocsijánál.

A Bahreinben eddig szenvedő, a várakozásoktól alaposan elmaradó Mark Webber most sem remekelt, nem tudta megelőzni Massát. Az ausztrál szerény teljesítményét később az is bizonyította, hogy csapattársa, a szezont újoncként kezdő Christian Klien a brazilt is simán megelőzte, s átmenetileg az élre került. A fiatal osztrák pilótát a McLaren idei 4 pontját szerző David Coulthard könnyedén "felülmúlta", majd meglepetésre Cristiano da Matta 2 ezreddel megelőzte, pedig a pálya kétharmadánál még a skót részideje volt sokkal jobb. A mezőny első felét Rubens Barrichello zárta, az első szektorban két tizeddel volt gyorsabb honfitársánál, majd alaposan fokozta a tempót, s elsőként került 1:31 alá.

Giancarlo Fisichella nem fenyegette a legjobbak idejét, Szato Takuma viszont csak Barrichellótól "kapott ki", ez mindenképpen szép teljesítménynek számít. A japán pilóta csapattársa, a szombati két szabadedzésen legjobb Jenson Button némileg elmaradt a várakozásoktól, 3. lett, s még heten voltak hátra. Jarno Trulli kiválóan kezdett, első részideje jobb volt Barrichello eredményétől, de a folytatásban kicsit lassult, s a brazil mellett a BAR-Honda két versenyzőjétől is kikapott.

A Renault spanyol klasszisa, Fernando Alonso már a pálya elején elfékezte magát, később sem volt hibátlan, egyszer el is hagyta a pályát, végül csak a két minardist előzte meg.

Az utolsó "ötöst" Olivier Panis nyitotta, s jól is ment, 5. lett, majd jött a hatszoros világbajnok Michael Schumacher. A német világsztár remekül kezdett, majd kisebb hibái ellenére simán megverte az addigi éllovas Barrichellót, s feladta a leckét az utána következőknek. A pénteki motorcsere miatt már amúgy is tíz helyes büntetéssel sújtott Kimi Räikkönen nem ment ki gyors körére, vagyis vasárnap a mezőny végéről rajtolhat.

A második kvalifikációt az első edzés legjobbjai, a Williams-BMW sztárjai zárták. Juan Pablo Montoya az első szektorban simán "megverte" M. Schumachert, de több mint 1 tizedes előnye a végére elfogyott, csak a két Ferrari mögé került. A hivatalos edzéscsúcsot tartó Ralf Schumacher csapattársához hasonlóan nyitott, de előnyét ő sem tudta megtartani, 4. lett.

Így Michael Schumacher az idei harmadik futamot is az élről kezdi.