Vágólapra másolva!
Pénteken Bécsből közvetlen repülőjárattal indul Baumgartner Zsolt a Forma-1-es idénynyitó színhelyére, a március 7-ei melbourne-i Ausztrál Nagydíjra. Michael Schumacher, a Ferrari német pilótája pályacsúcsot javított Imolában.

"Az Albert Park-i pályáról nem tudok sokat, még sohasem jártam ott, csak szimulátorokon keresztül 'ismerem', de ezzel a gonddal nem vagyok egyedül" - mondta a 23 éves magyar tehetség, aki Pécsi Gábor, a neves öttusaedző irányításával egyhetes fizikai felkészítésen vett részt a tatai edzőtáborban.

"Naponta 10-15 kilométert futottam, 2 km-t úsztam, ezenfelül az autóversenyzéshez elengedhetetlenül szükséges nyak-, váll- és törzserősítő gyakorlatokat végeztem. Remélem, a megérkezésem után hamarosan közelebbről is megismerhetem a melbourne-i létesítményt. Amennyiben lehetőség lesz rá, akkor először robogóval megyek végig a pályán, később pedig már a Minardi-Cosworthszal. Bízom abban, hogy az egy hét elegendő lesz az átállásra" - tette hozzá Baumgartner.

Baumgartner hozzátette, hogy nem sokkal a megérkezése után az úgynevezett versenyzői vacsorára is hivatalos: "Az alkalomhoz illő elegáns öltözéket is viszek magammal" - jegyezte meg.

A melbourne-i Albert Park 1996 óta ad otthont Forma-1-es viadaloknak, korábban Adelaide (11 verseny) volt a házigazda. Az 5,303 km hosszú pályán nyolc jelentősebb kanyar található, s ezeket olyan pilóta-legendákról nevezték el, mint Jack Brabham, Alberto Ascari, Alain Prost vagy a feledhetetlen Jim Clark.