Társoldalunk:

Forma-1 2003

Magyar a Forma-1-ben, Michael Schumacher és a Ferrari újból nyer. Fernando Alonso átírja a rekordok könyvét, Jacques Villeneuve kiszáll - meg még sok egyéb történés a 2003-as esztendőben.

Sport 2003 - mind megnézem!

Ha magyarként nézzük az idei Forma-1-es világbajnokságot, bizonyosan azt mondjuk: jobb nem is lehetett volna.

Nem, mert végre valahára bemutatkozhatott egy honfitársunk a legjobbak között, sőt: Baumgartner Zsolt nemcsak ott volt a menők társaságában, hanem az egyik futamon (Olasz Nagydíj) végig is autózott.

A magyar pilóta májusig nem igazán volt előtérben, jobbára Forma-3000-es terveiről, versenyeiről lehetett hallani. Májusban azonban "robbant a bomba", sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy Baumgartner a Jordan tesztpilótája lesz. Volt nagy öröm médiaszerte, pedig az igazi szenzáció még hátravolt.

Baumgartner tette a dolgát, a teszteléseken jó teljesítményt nyújtott, elégedettek is voltak vele a mérnökök. Augusztus elsején, a Német Nagydíjon aztán a nagyközönségnek is megmutathatta magát, a pénteki tesztelésen vett részt.

Mint akkor írtuk, "kis híján lenyomta Verstappent", a Magyar Nagydíj négycsapatos tesztjén ellenben már megelőzött egy klasszist. Giancarlo Fisichella több mint egy másodperccel maradt el Baumgartner idejétől (kapott is dicséretet Eddie Jordantől), ám a nagy durranás egy nappal később következett.

Történt, hogy a Jordan második számú pilótája, Ralph Firman a szabadedzésen balesetet szenvedett (leszakadt hátsó légterelője, emiatt közel háromszázzal a gumifalba csapódott), s nem tudta folytatni a versenyt.

Baumgartner órák alatt megkapta a szuperlicencet, így első magyarként, hazai közönség előtt vághatott neki az időmérő edzésnek. Óriási mázli, de Baumgartner élt is vele: helyt állt élete első időmérőjén, majd a futamon is jól tartotta magát. Igaz, a Jordan nem bírta ki a célig, ettől függetlenül a magyar versenyző boldogan integetett a közönségnek.

Akkor sem volt szomorú, mikor kiderült, hogy Firman sérülése a vártnál lassabban gyógyul, s az Olasz Nagydíjon is be kell ugornia az ír helyett. A viadalnak a 18. rajtkockából vághatott neki, s ezúttal a technika ördöge sem kavart be: a 11. helyen intették le.

Montoya ugyan Baumgartner nyakába varrta, hogy csak második lett, ám a Jordannél ezzel senki nem foglalkozott, ehelyett bejelentették: a jövőben is számítanak honfitársunkra.

Szeptember közepe felé kiderült, Baumgartner lesz az ország egyik reklámarca, majd október elsején érkezett a hír: a Jordan hivatalos ajánlatot tett neki. Azóta sokat változott a világ, úgy tűnt, szponzorpénzhiány miatt nem jön össze a szerződés, majd alternatív megoldásként szóba került, hogy Baumgartner esetleg osztrák licenccel vág neki a világbajnokságnak.

Ez azonban okafogyottá vált, amint a Jaguar leszerződtette Christian Klient, így új (olcsóbb) megoldás után kellett nézni. Bernie Ecclestone segítségével a menedzsment bekopogtatott Paul Stoddart Minardi-vezér ajtaján, s a megbeszélések eredménye előszerződés lett.

Egy ideig úgy tűnt, ez a lehetőség is kútba esik (a szükséges nyolcmillió dollárnak csak a felét tudták összedobni a szponzorok), ám az állam végül Baumgartner segítségére sietett. Négymillió dollárral megtámogatta pályafutását, így a december 22-i bejelentés az év szenzációja lett: 2004-ben magyar résztvevője is lesz a száguldó cirkusznak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK