Vágólapra másolva!
Elhárult a Forma-1 jövőjét fenyegető legkomolyabb veszély, mert az ellenérdekelt autógyártókat képviselő GPWC, valamint a Bernie Ecclestone által alapított SLEC közös nyilatkozatban bejelentette: hosszas vitát követően sikerült megállapodásra jutniuk.

Egy genfi találkozón a GPWC, illetve több bank - a Bayerische Landesbank, a JP Morgan, valamint a Lehman Brothers - illetékesei végre közös nevezőre jutottak. Az ülésen a FOM (Formula One Managament) képviseletében Ecclestone is jelen volt.

Vele együtt a bankok részéről Gerhard Gribkowsky, a GPWC-től pedig Jürgen Hubbert írta alá a közös nyilatkozatot, amely szerint: "Örömmel jelentjük be, hogy áttörést értünk el a Forma-1 jövőjéről folytatott tárgyalásokban. Az egyezség a Forma-1 és a sorozat több millió rajongója érdekeit szolgálja." Ez vélhetően azt jelenti, hogy a sorozatban résztvevő autógyártók 2008 után a jelenleginél nagyobb részt kapnak a kereskedelmi bevételekből.

Amióta az autósport elitkategóriájának kereskedelmi jogai fölött rendelkező SLEC többségi részvényese, a Leo Kirch csoportjához tartozó KirchMedia csődbement, és a részvények a cégnek korábban hitelt nyújtó befektetési bankokhoz kerültek, a világbajnoki sorozat résztvevői nem érezték biztonságban magukat. A BMW, a DaimlerChrysler, a Fiat, a Ford és a Renault ezért GPWC néven létrehozott egy érdekvédelmi szövetséget, amely kilátásba helyezte: ha a jelenlegi Concorde-megállapodás utáni időszakra nem kapnak kedvezőbb feltételeket a SLEC-től, új, a Forma-1-hez hasonló versenysorozatot indítanak.