Társoldalunk:

Heidfeld és Frentzen kell Jordannek

Eddie Jordan, a saját nevét viselő Forma-1-es istálló csapatfőnöke keddi nyilatkozatával igencsak elkeserítette a Baumgartner Zsoltért szorítókat: az ír szakember Londonban azt találta mondani, boldog lenne, ha Heinz-Harald Frentzen és Nick Heidfeld is együttesében versenyezne jövőre. A két német előző alakulatáról, a Sauberről is érkezett hír, a svájciak - elsőként - bejelentették, mikor mutatják be új autójukat.

Könnyen meglehet, nem azzal ért véget Heinz-Harald Frentzen és Nick Heidfeld Forma-1-es pályafutása, hogy átvették Peter Saubertől a felmondólevelet. A két német pilóta a Jordannél köthet ki, Eddie Jordan ugyanis kedden Londonban bejelentette, tárgyal mindkettejükkel.

Frentzen amolyan visszatérőként ülhetne be a sárga versenyautóba, elvégre 1999 és 2001 között a Jordan alkalmazásában állt. Mondjuk bizonyosan nem szívesen emlékszik vissza utolsó évére, viharos körülmények között vált ugyanis el a Német Nagydíjat követően az ír csapatvezetőtől. Később jogi úton is próbált elégtételt venni sérelmeiért, ajánlatok híján most mégis kész lenne elfelejteni a múltat.

"Boldog lennék, ha Heinz-Haraldot vagy Nicket a csapatomban tudhatnám" - idézte Jordant a sid sporthírügynökség. "Örömöm azonban akkor lenne teljes, ha mindkettejüket le tudnám igazolni, különleges lenne két ilyen tehetséges pilótával együtt dolgozni." Ha Jordan választásra kényszerülne, azért Frentzen mellett tenné le a garast ("Heinzcal élmény a közös munka"), vagyis végleg pont kerülhetett a két évvel ezelőtti ügy végére.

Korántsem biztos tehát, hogy Baumgartner Zsolt jövőre lehetőséghez jut a száguldó cirkuszban, a magyar pilóta is a Jordannél kíván(t) elhelyezkedni. Mondjuk továbbra sem kell őt leírni, a két némettel ugyanis van egy alapvető probléma. Ők nem úgy akarnak versenyezni, hogy közben pénzt tömködnek Eddie Jordan zsebébe, éppen ellenkezőleg: szolgálataikért cserébe komoly fizetést kérnek. Frentzen például korábban kijelentette, kétmillió dolláros jövedelemre tart igényt, na meg biztosítottnak akarja látni, hogy a pénzszűkében lévő csapat anyagilag megerősödik annyira, hogy a megszűnés még csak lehetőségként se jöhessen szóba.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK