Társoldalunk:

A Ferrari fél a szuzukai idényzárótól

Jóllehet Michael Schumachernek mindösszesen egyetlen pontot kell szereznie az utolsó futamon, Szuzukában ahhoz, hogy hatodszor is a Forma-1 világbajnoka legyen, a Ferrari nem feledkezik el arról, hogy Japánban bármi megtörténhet.

Majdnem minden Michael Schumacher kívánságai szerint alakult a múlt vasárnapi Amerikai Nagydíjon: eső esett, Montoya csak hatodik, míg Räikkönen második lett, s mivel ő maga megnyerte a futamot, már csak utóbbi veszélyes rá a világbajnoki pontversenyben. Igaz, sok esélye nincs a győzelemre a finnek, ugyanis csak akkor érhetne révbe, ha megnyeri az idényzáró Japán Nagydíjat, Schumacher pedig egyetlen pontot sem szerez.

Biztosnak tűnik hát a Ferrari (egyelőre) ötszörös világbajnokának helyzete, a csapatnál mégsem gondolják úgy, hogy elérkezett volna a lazsálás ideje. Mi több, Ross Brawn főmérnök egyenesen fél attól, hogy a német kezéből végül kicsúszik a világbajnoki cím. "Ilyen helyzetben könnyen tompulhat az ember figyelme" - mondta Brawn, majd emlékeztetett 1986-ra: akkor az utolsó futamra hat- (egyes források szerint hét-) pontos előnnyel érkezett Nigel Mansell, ám egy defekt (s saját butasága) miatt mégis Alain Prosté lett a végső diadal.

"Mindannyian emlékszünk rá, mi történt Nigellel '86-ban. Tragédiaként élnénk meg, ha velünk is valami hasonló esne meg, ezért nem számolgatunk, hanem maximális erőbedobással készülünk a Japán Nagydíjra. Kemény versenyre számítok, ahogy kemény lesz az előttünk álló két hét is: mindent megteszünk annak érdekében, hogy a konstruktőri cím is a miénk legyen. Csak remélhetem, hogy a felkelő nap országában is velünk lesznek az időjárás istenei."

Japánban tehát Schumacher és Räikkönen között dől el a vb-cím sorsa, nem ez lesz azonban az első eset, hogy az utolsó futamon egy Ferrari és egy McLaren harcol az első helyért. 1999-ben Eddie Irvine és Mika Häkkinen csatázott, akkor az ezüst nyílban ülő finn örülhetett: végül 76 pontja lett, míg az írnek be kellett érnie 74-gyel. Noha az esélyek most olyan 99:1 arányban a Ferrari mellett szólnak, Räikkönen azért megjegyezte: "Ha Szuzukában is az indianapolisihoz hasonló kaotikus körülmények lesznek, bármi megtörténhet."

Mindazonáltal Ross Brawn tán feleslegesen aggódik, a Jégember becenévre hallgató északi reménykedése pedig hiábavaló lehet: az utolsó 38 (!) nagydíj során Michael Schumacherrel mindösszesen egyszer esett meg, hogy ne szerzett volna pontot, mégpedig idén áprilisban, a Brazil Nagydíjon. A kerpeni egyébiránt családszerető ember, még vasárnap este hazautazott, hogy csütörtökig családjával lehessen. A hét közepétől ugyanis Mugellóban tesztel (Massa és Badoer már kedden munkába áll), míg a Williams Jerezben, a McLaren Silverstone-ban gyakorol. Ezt követően november 23-ig teszttilalom lép életbe.

Apropó, Schumacher: a német indianapolisi sikere után elárulta, 1994. május 1-je életének egyik legrosszabb napja volt. Aki nem tudná, Imolában, a San Marinó-i Nagydíjon ezen a napon vesztette életét a brazil Ayrton Senna. "Azelőtt sosem kellett a halállal szembesülnöm szeretett sportágamban, ezért nyugodtan mondhatom, életem egyik legszomorúbb emléke az a hétvége. Különösen, hogy ketten is életüket vesztették, nem feledkezhetek el Roland Ratzenbergerről sem. Őszintén szólva sokkolt mindkét eset" - mondta Schumacher, aki vidámabb témákra terelve a szót sokadszor is elárulta, nem áll szándékában visszavonulni.

"Egyre jobban imádom azt, amit csinálok, így meg sem fordult a fejemben, hogy szögre akasszam bukósisakomat" - elmélkedett a német, Sir Jackie Stewart szerint azonban egyszer neki is abba kell majd hagynia. "Úgy hiszem, a sportolóknak nagyon oda kell(ene) figyelniük arra, mikor fejezik be pályafutásukat, ugyanis nincs rosszabb egy hanyatló csillagnál. Michaelnek még a csúcson, jó állapotban és egészségben kellene elhagynia a száguldó cirkuszt, s nem hiszem, hogy a civil életben gondjai lennének ezután: nevét hallva minden ajtó megnyílhat előtte."

A Ferrarihoz visszakanyarodva Jean Todt csapatfőnök is hallatta a hangját, a francia szakember az idén bevezetett pontrendszert (az első nyolc helyezettet jutalmazzák) kritizálta. "Finoman szólva is különös, hogy Michael hat futamot nyert idén, míg Kimi csak egyet, mégsem dőlt még el a világbajnokság sorsa" - mérgelődött Todt. "Ugyanez vonatkozik a konstruktőri vetélkedésre is: mi hétszer nyertünk, a Williams mindössze négyszer, az utolsó futam előtt mégis csak hárompontos előnyünk van."

kd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK