Vágólapra másolva!
Péntek délelőtt eldőlt, hogy a Forma-1-ben a Hungaroringen debütált Baumgartner Zsolt helyettesíti a hét végi Olasz Nagydíjon a sérült ír Ralph Firmant a Jordan-Ford 12-es torpedójában.

Baumgartner álmodott már kockás zászlóval

Miután csütörtökön kiderült, hogy Ralph Firman nem vehet részt az Olasz Nagydíjon, a Jordan-csapat lázas keresésbe kezdett a beugró pilótát illetően. Persze Eddie Jordannek nem kellett messzire "mennie", hiszen a Hungaroringhez hasonlóan ismét Baumgartner Zsoltnak szavazott bizalmat.

Firman még a Magyar Nagydíj első szabadedzésén szenvedett súlyos sérülést, s miután kedden, Londonban átesett egy vizsgálaton, a FIA orvosi delegációjának vezetője, Sid Watkins professzor úgy nyilatkozott, hogy még nem ülhet autóba. Az istálló azonnal lépett, Baumgartner ismét különengedélyt kapott, így ő szállhat a 12-es számú versenyautóba.

Az ír pilóta szombatig Monzában marad, s úgy utazik vissza Angliába, ahol folytatja a felkészülést Silverstone-ban.

"Bár tökéletesen érzem magam, s fizikálisan is jól vagyok, egyensúlyzavarokkal küzdök, ez gátol meg a versenyzésben. Watkins professzor szerint viszont a jövő heti tesztelésen és az év utolsó két versenyén már indulhatok. Természetesen nagyon csalódott vagyok, de inkább a hátralévő futamokra koncentrálok. No meg hogy a 2004-es szezonom erősebb legyen" - mondta Firman.

Képgaléria Zsoltról

A közelmúltban a Társalgó vendége volt Baumgartner Zsolt.

egy monzai tesztelésen szenvedett súlyos balesetet

"A baleset után napokig fájt a fejem, de már jól vagyok, nincs problémám. Matematikailag még akár világbajnok is lehetek, ezért csak a visszatérés és a győzelem jár a fejemben" - nyilatkozta Ralf, aki a milánói kórházi napok után Ausztriában pihent.

[origo]