Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-istálló háza tájáról kiszivárgott hírek szerint Sir Frank Williams csapatfőnök olyannyira elégedetlen Ralf Schumacherrel, hogy legszívesebben már a San Marinó-i Nagydíjon lecserélné az együttes tesztpilótájára, Marc Genére. Antonio Pizzonia helye biztos a Jaguarnál, a Renault nyerni akar Imolában.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Ralf Schumacherrel kifejezetten elégedetlenek a Williams-BMW elöljárói, a csapat hivatalos álláspontja szerint a német korántsem tudásának megfelelően teljesít idén. Mint arról múlt héten beszámoltunk, a rossz eredmények arra sarkallták Sir Frank Williams csapatfőnököt és Patrick Head főmérnököt, hogy írásban is felszólítsák az együttes második számú pilótáját: mutassa meg, mit tud valójában s kezdjen el komoly eredményeket produkálni végre.

Az intelem, úgy látszik, nem hatott Schumacherre, az idény harmadik futamán, a Brazil Nagydíjon ugyanis nem sikerült pontot szereznie. 2003-ban így eleddig csak egy negyedik helyet tud felmutatni legjobb eredményként, s ezt 13 millió eurós éves fizetéséért cserébe bizony keveslik a Williams irányítói. Sir Frank Williamsnél is kezd betelni a pohár, a türelmetlen vezér azt fontolgatja, kényszerpihenőre küldi a kerpenit, s a következő, San Marinó-i Nagydíjra a csapat tesztpilótáját, a spanyol Marc Genét nevezi helyette.

Ralf Schumacher Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=25949

Tény és való, Ralf Schumacher mostanság magánéleti problémákkal küszködik, s a sajtó sem kíméli a német versenyzőt. A Williamsnél azonban eredményeket akarnak, ráadásul mihamarabb. "Elképzelhető, hogy Schumachert egy havi szabadságra küldjük, ennyi idő biztos elegendő lenne számára, hogy rendezze magánéleti gondjait. Ennél többet nem tehetünk érte" - nyilatkozta a Williams egyik meg nem nevezett bennfentese. "Gené tökéletesen tudná helyettesíteni, a teszteken már bizonyította, hogy van olyan gyors, mint Schumacher és Montoya."