Társoldalunk:
Hírlevél

Bottal ütik a Ferrari nyomát a többiek

A Jerezben zajló tesztek második napján sem történt lényegi változás, a legjobb időt ezúttal is az új Ferrarit próbálgató Michael Schumacher autózta, majd' egy másodpercet vert a második David Coulthardra. A Williams aggódik komoly hátránya miatt, Lauda isteníti az új szabályokat.

Forrás: EPA
Schumi letette a kávésbög-rét, majd repesztett egy gyors körtFotó: EPA

Michael Schumacher és az F2003-GA megállíthatatlan, a jerezi tesztek második napján is az ötszörös világbajnok német érte el a legjobb időt. Az első napon csak magával (a 2002-es modell volánja mögött), illetőleg a williamses Juan Pablo Montoyával versenyzett (s nyert), szerdán azonban már a McLaren mindkét pilótája, valamint a toyotás Olivier Panis is az ellenfelek között volt. Mindhiába, Schumi ugyanis könnyedén utasított maga mögé mindenkit, jellemző, hogy a végül második helyre befutó David Coulthard is hét tizeddel autózott nála rosszabbat.

Persze messzemenő következtetéseket mindezen eredményekből levonni nem lehet, hiszen nem tudni, ki mennyi üzemanyaggal körözött. Ami biztos, hogy a spanyol ring nem a legideálisabb időjárási körülményekkel várta a pilótákat, hol szemerkélt az eső, hol fújt a szél, azaz beállítási szempontból alaposan fel volt adva a lecke a mérnököknek. Schumacher 1:25.626-os idővel orozta el az első helyet, ez csak kicsivel rosszabb, mint előző napi, 1:25.321-es eredménye. David Coulthard 44 kört tett meg McLaren-Mercedesével, s 1:26.384-ig jutott. Csapattársa, a finn Kimi Räikkönen 49 fordulót ment, legjobbja 1:27.010 volt. A többiektől messze lemaradva, a futottak még kategóriában Olivier Panis és Juan Pablo Montoya végzett, utóbbi kapcsán érdemes egy kis összehasonlítást végezni: a kimondottan világbajnoki címre törő Williamsszel három és fél másodperccel maradt le Schumachertől, ez ebben a sportágban hatalmas különbségnek számít.

Tudják ezt az angol istállónál is, ki is fejezték aggodalmukat az eredmények láttán. Mert ugyan Marc Gené hiába végzett az imolai tesztek első helyén (napos időben Jacques Villeneuve-öt és Cristiano da Mattát utasította maga mögé), a Williamsnek nem az ott szereplő csapatokkal   kell(ene) versenyeznie érdemben. S noha Tim Newton, a tesztelésekért felelős menedzser úgy nyilatkozott, Jerezben nagyon hasznos tapasztalatokat szereztek a kasztnira és a Michelin abroncsokra vonatkozólag, Patrick Head főmérnök már őszintén beszélt, szerinte a motor sem elég erős, s aerodinamikailag is van még mit fejlődnie a csapatnak. "Akárki akármit mond, az igazság az, hogy nem vagyunk elég jók, sebesség tekintetében például egyenesen gyatrán állunk" - mondta Head. "Nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, s számos olyan hiba merült fel, amelyekre nem is számítottunk. Talán aerodinamikai módosításokkal orvosolni tudjuk a gondokat, de az biztos, hogy rengeteg munkát kell még elvégeznünk."

A főmérnök persze a kötelező optimizmusról sem feledkezett el: "Mindent összevetve bizakodó vagyok, s hiszem, hogy az idei autónkkal nagy lépést tettünk előre." A Williamst illető hír még, hogy a csapat feltehetően meghosszabbítja a BMW-vel az idei év végén lejáró szerződését, s jövőre is a német gyár erőforrásaival versenyez majd. "A BMW mindig is hosszú távon gondolkodott, ezért nagyon bízom benne, hogy legkésőbb két hónap múlva aláírjuk a megállapodást" - mondta Sir Frank Williams csapatfőnök. "Szerdán hosszú megbeszélést folytattunk a BMW vezetőivel, s igen közel kerültek egymáshoz az álláspontok."

A silverstone-i pálya rövidített verzióján is szorgos munka folyik, Angliában a Jordan-Ford újonca, Ralph Firman volt a legjobb. Óriási munkát végzett a Renault tesztpilótája, Alan McNish, aki összességében 128 kört tett meg, legjobb ideje a negyedik helyhez volt elegendő. Fioranóban a Ferrari újonnan szerződtetett tesztpilótája, Felipe Massa azt a három F2002-est próbálgatta, amelyeket a csapat elvisz magával az idény első futamára, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjra. Hűvös, napos időben 16 kört tett meg a brazil, legjobb ideje 57.581 volt. Csütörtökön folytatja a munkát.

Jerez, második nap:
1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:25.626 (54 megtett kör)
2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:26.392 (44)
3. Räikkönen (McLaren-Mercedes) 1:27.014 (49)
4. Panis (francia, Toyota) 1:28.725 (24)
5. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:29.195 (39)
A keddi legjobb:
M. Schumacher 1:25.321 (20)

Imola, második nap:
1. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:22.918 (47)
2. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1:22.943 (17)
3. da Matta (brazil, Toyota) 1:23.127 (66)
4. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:23.533 (31)
5. Verstappen (holland, Minardi-Cosworth) 1:26.200 (19)
6. Wilson (brit, Minardi-Cosworth) 1:27.300 (16)
A keddi legjobb:
Villeneuve 1:22.873 (30)

Silverstone, második nap:
1. Firman (angol, Jordan-Ford) 42.372 (30)
2. Webber (ausztrál, Jaguar-Coshworth) 42.395 (13)
3. Szato (japán, BAR-Honda) 42.610 (18)
4. McNish (skót, Renault) 42.742 (128)
5. Trulli (olasz, Renault) 43.552 (25)
6. Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 43.951 (22)
7. Alonso (spanyol, Renault) 44.477 (25)
A keddi legjobb:
Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 41.728 (28)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK