Társoldalunk:

A Ferrarié a főszerep

Szombaton a Ferrari is csatlakozott a Forma-1-es valenciai tesztekhez, át is vette egyből a főszerepet: Michael Schumacher végzett az élen, Rubens Barrichello pedig esett egy nagyot, ám szerencsésen megúszta.

A címvédő Michael Schumacher életében először vezetett Valenciában és elsőre fél másodpercen belül került a körrekordhoz, amit Kimi Räikkönen állított be csütörtökön (1:12.118 perc). Összesen 101 kört tett meg a ferraris első komolyabb idei tesztnapján (egy hete Fioranóban már gyakorolt egy rövidebb ideig).

"Majdnem olyan volt, mintha most tértem volna vissza - noha Fioranóban már teszteltem -, mivel már annyira akartam vezetni. A pálya nagyon érdekes. Van egy-két veszélyes hely, ahol vakon mész át. Egyszerűen nem láttam és kellett egy kis idő, míg a pályarajz a fejemben maradt" - mondta Schumacher.

Szép dolgok ezek, de a főszereplő a csapattárs Barrichello lett, aki délelőtt hatalmasat bukott. A brazil sértetlenül szállt ki, de azonnal egyértelmű volt, hogy a kocsit vissza kell vinni Maranellóba szervizelni. Rubinho Ferrarija a levegőben pördült meg, majd a falnak csapódott. A brazil 230 kilométer/órás sebességnél vesztette el uralmát járműve felett; a balesetben csak a válla húzodott meg, egyéb baja nem esett.

A British American Racing pilótája, Olivier Panis második lett az új BAR-ral, megelőzve Ralf Schumachert és Williamsét. Az ifjabb Schumacher gumit fejlesztett, míg a Williams tesztere, Marc Gené (hetedik) tovább dolgozott az új BMW-motoron. Antonio Pizzonia kollégája előtt végzett az FW23-mal.

Jacques Villeneuve napja is rövidebb lett a kelleténél, mikor BAR-ja tönkrement és a brackley-i csapatnál nem voltak a javításhoz szükséges alkatrészek. Az új tesztpilóta, Ryo Fukuda először vezetett és utolsóként zárt.

Valencia, hatodik nap:
1. Michael Schumacher, Ferrari (Bridgestone), 1:12.657, 101 kör
2. Olivier Panis, BAR-Honda (B), 1:13.412, 102
3. Ralf Schumacher, Williams-BMW (Michelin), 1:13.533, 73
4. Rubens Barrichello, Ferrari (B), 1:13.546, 20
5. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), 1:13.556, 71
6. Antonio Pizzonia, Williams-BMW (M), 1:13.597, 62
7. Marc Gené, Williams-BMW (M), 1:13.990, 37
8. Ryo Fukuda, BAR-Honda (B), 1:15.406, 60

Korábban:

Ralf Schumié a péntek

[stefano.nuovolacchi]