Még két nehéz hét vár a parlagfű-allergiásokra

Vágólapra másolva!
Amennyiben az időjárásban markáns változások nem következnek be, még két nagyon magas pollenkoncentrációjú hét áll a parlagfű-allergiások előtt - tudta meg az [origo] az ÁNTSZ-től. 
Vágólapra másolva!

A parlagfű magas koncentrációja miatt sötétbordó, azaz a hatfokozatú skálán négyes szintű riasztás van életben már most is Pécsen, Szekszárdon, Kecskeméten és Debrecen környékén. Ezeken a területeken naponta, köbméterenként kétszáznál is több pollenszem lehet a levegőben.

Emellett az ország túlnyomó részén bordó, vagyis harmadfokú a riasztás. A levegő pollenkoncentrációja ezeken a területeken is nagyon magasnak számít, minden allergiásnál heves tüneteket okoz.

Egyelőre "csak" másodfokú a riasztás Szombathely, Tatabánya, Salgótarján és Békéscsaba térségében, de a legtöbb allergiásnál ennyi pollen is reakciót vált ki.

"Hacsak nem alakul ki tartós esőzés, az elkövetkező két hétben is nagyon magas lesz a pollenkoncentráció. Némi vigaszt csak az jelenthet, hogy a homokos talajú területeken, például a Kiskunságban a nagy hőségben a parlagfű egy része kiéghet, ezzel ott némiképp csökken a pollenterhelés" - tudta meg az [origo] az ANTSZ kommunikációs osztályától.

Tanácsok allergiában szenvedőknek

Aki mostanában indul nyaralni, ne déli irányba, hanem inkább a hegyek: Ausztria vagy a Kárpátok felé vegye az utat. Régebben az ÁNTSZ még javasolta a horvát tengerpartot is, de ma már a parlagfű oda is lehúzódott. Magyarországról pedig elmondható, hogy az ország teljes területén jelen van az allergén. Segít, ha utazás közben nincs az ablak lehúzva, így nem kerül pollen az utastérbe.

Mivel a pollenszórásnak is van időbeli ciklusa, és éjszaka kevésbé intenzív, éjfél és hajnali négy óra között érdemes a lakást szellőztetni, a napi sétát, kirándulást pedig kora reggelre időzíteni. Aki teheti, délelőttől kora délutánig, a legerőteljesebb pollenszórás idején tartózkodjon zárt térben.

Aki eddig még nem tette meg, ne most álljon neki tüzet oltani: azaz allergiásként ne a legnagyobb pollenszórás idején kezdje el parlagon hagyott földjén az allergén növényt kiirtani.

Érdemes tudni, hogy a szabadban, talajszinten 8-10-szeres a pollenkoncentráció, ahhoz képest, mint amit a több emeletes épületek tetején felállított mérőállomások regisztrálnak.

A pihentető alvás végett érdemes minden este hajat mosni, hogy a párnára ne kerüljenek át a pollenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!