Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Renault-istálló csapatfőnöke, Flavio Briatore nem hagyta szó nélkül mclarenes kollégája, Ron Dennis Kimi Räikkönent és Juan Pablo Montoyát fényező nyilatkozatát.

Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke - ahogy illik - Brazíliában gratulált Fernando Alonsónak pályafutása első világbajnoki címéhez, ám később szóba elegyedett az Autosport egyik munkatársával, akinek azt fejtegette, hogy Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya is jobb pilóta a spanyolnál. Dennis szerint Alonsónak még be kell bizonyítania, hogy valóban nagy versenyző, hiszen a szezon nagy részében csak előnyét őrizte, s nem autózott ki mindent magából.

A nyilatkozatra sokan felkapták a fejüket, s Flavio Briatore "természetesen" nem tudta tűrtöztetni magát. Az olasz szakember azonnal visszavágott, szerinte igenis Alonso a legjobb. "Még csak 24 esztendős, a volán mögött mégis olyan tudatosan viselkedik, mintha legalább nyolcvan év tapasztalata lenne a háta mögött" - mondta Briatore a Gazzetta dello Sportnak. "Józanabb, mint Schumacher volt ennyi idősen, Kiminél meg sokkal-sokkal érettebb: egész évben mindössze egy hibát vétett, Montrealban."

Briatore úgy látja, a versenyeken Alonso jobb, mint Räikkönen, elismeri viszont, hogy az időmérők tekintetében a finn egy orrhosszal megelőzi emberét. "Fernando jobban össze tud rakni fejben egy versenyt, mint Kimi, tudja előre, mire számíthat és meddig mehet el, Räikkönen ugyanakkor egyértelműen gyorsabb az időmérőkön - egyelőre."

Alonso világbajnoki címének hírére szülővárosában, Oviedóban hatalmas fiesztát rendeztek, s a következő napokra is több ünnepséget terveztek be. Alonso azonban a kedélyeket lehűtve menedzsere útján közölte, bojkottálja a rendezvényeket, s egyiken sem szándékozik megjelenni. "Fernando csupán az Asztúria Hercege-díj ünnepélyes díjkiosztója alkalmából, október 21-én látogat egy napra Oviedóba" - jelentette ki Luis Garcia Abad.

Alonso a futam utáni sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, hogy pályafutása során csak családjára és néhány közeli barátjára támaszkodhatott, képmutatónak érzi a hirtelen felé áradó szeretetet. "Most sokan vannak, akik meg akarják veregetni a vállam, akik fotózkodnának velem, de akkor, amikor kellett volna, senki sem támogatott" - indokolta döntését a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka, aki jelenleg az angliai Oxfordban él.

A spanyol pilóta nyilatkozott egyébként az El Paísnak is, a lapnak arról beszélt, hogy az ő pályafutása nem lesz olyan hosszú, mint az F1-ben 15. idényét taposó Michael Schumachernek. "Én hamarabb be fogom fejezni" - ígérte Alonso, aki a tesztéveket is számolva hetedik szezonját teljesíti. "Korábban érkeztem a Forma-1-be, mint sokan mások, tudni fogom, mikor kell abbahagynom."