Vágólapra másolva!
Fernando Alonso szép és keserű emlékekkel várja a Forma-1-es Belga Nagydíjat. A világbajnoki pontversenyben éllovas Renault-pilóta már vasárnap megnyerheti a vb-t, amennyiben négy ponttal többet szerez, mint üldözője, a finn Kimi Räikkönen.

"Öt évvel ezelőtt, még a Forma-3000-ben, Belgiumban szereztem meg első futamgyőzelmemet, tavaly viszont vezető pozícióban csúsztam le az aszfaltról és fel kellett adnom a viadalt. Remélem az idén rendben mennek majd a dolgok. A pálya nagyon nehéz, a kanyarok kemények, óriási harcra számítok" - mondta Alonso.

"Természetesen győzni szeretnék, és csodálatos lenne, ha már Belgiumban ünnepelhetném első világbajnoki címemet, de nem fogok elkeseredni, ha erre csak később, Brazíliában, Japánban, vagy Kínában kerül sor." A spanyol sztár kifejtette, egyelőre nem számolgat, mert csak egy cél lebeg a szeme előtt: végigmenni a versenyen és győzni.

A Renault spanyol pilótája július 29-én ünnepelte a 24. születésnapját. Az eddigi legifjabb győztes a legendás brazil versenyző, Emerson Fittipaldi volt, aki 1972-ben - szintén egy Renault volánja mögött - Alonsónál alig több mint egy esztendővel idősebben lett világbajnok.

A spanyolnak a belga pályán négy ponttal kell többet szereznie, mint finn riválisának. Ez abban az esetben valósulhat meg, ha a spanyol nyeri a belga futamot és Räikkönen a harmadik, vagy ennél rosszabb helyen végez. De az is jó Alonsónak, ha úgy lesz második, hogy közben riválisa ötödikként érkezik célba, vagy ha harmadiknak fut be, a finn pedig csak hetediknek. További "helyes" megoldás a spanyol számára, ha ő a negyedik és a McLaren-Mercedes versenyzője a nyolcadik, illetve ha ő az ötödik, ellenfele pedig nem szerez pontot.