Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönent a rajt után ugyan megelőzte Giancarlo Fisichella, de a finn még az első körben visszavette a vezető pozíciót. Ezt követően senki nem veszélyeztette győzelmét, simán nyerte a Forma-1 történetének első Török Nagydíját. A második helyet Fernando Alonso szerezte meg Juan Pablo Montoya előtt, akinek három körrel a leintés előtt nekiment Tiago Monteiro. A futam néhány izgalmas pillanatot leszámítva (a Williams például négy hátsó defektet produkált) unalmasan alakult.

Fernando Alonso újabb lépést tett élete első világbajnoki címe felé. A jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően ugyan kikapott Kimi Räikkönentől, a Török Nagydíj utolsó köreiben azonban megszerezte a második helyet, s ezzel csak két ponttal csökkent előnye a száguldó finnel szemben. Mindez azt jelenti, hogy az eddigi 14 futam alatt 24-gyel gyűjtött több egységet, mint a mclarenes, ez az utolsó öt nagydíj előtt megnyugtató előnynek tűnik.

Ami az Isztambulban történteket illeti, Räikkönent a rajtnál meglepte a második helyről indult Fisichella, de hogy gyorsan helyreálljon a világ rendje, még az első körben visszaelőzte a pályát kissé kiszélesítő olaszt. Ezt követően senki nem veszélyeztette első helyét, Alonso egy ideig ugyan tapadt rá, de az első boxkör után alaposan leszakadt.

A spanyolt Juan Pablo Montoya is megelőzte, azaz kettős győzelem nézett ki a McLarennek, ám három körrel a leintés előtt Tiago Monteiro alaposan belerondított a végeredménybe. Hátulról beleszaladt Montoyába, aki ekkor ugyan még megőrizte a második helyet, de egy körrel később a nyolcas kanyar bejáratát elrontotta (saját hibájából, de biztosan a portugál bénázásán agyalva), s Alonso elment mellette.

Néhány izgalmas pillanatot leszámítva a Török Nagydíj kifejezetten unalmas volt, a közepe különösen álmosítóra sikeredett. Pedig a Williams próbált gondoskodni eseményről, műszaki hiba, vagy rossz gumiválasztás miatt négy jobb hátsó defektet produkált, kettő-kettő leosztásban. Mark Webber és Nick Heidfeld is kiállt a maga második "durranása" után.

Michael Schumacher az első körben nyolc helyet javított, alakítása mégis arról marad emlékezetes, hogy ütközött Webberrel, majd 18 kör pihenő után visszaállt tesztelni. Illetve nem csak tesztelni, abban reménykedett, hogy néhány kiesőt meg tud előzni, így a monzai időmérőt nem kell elsőként teljesítenie. Ez végül be is jött, három embert megelőzött, így Olaszországban negyedikként próbálkozhat majd szombaton.

Dicséretet érdemel Jenson Button, aki a mezőny hátsó traktusából indult, szívós munkával mégis előre küzdötte magát az ötödik helyre. Ha nem rontja el az időmérőt... De az ilyen mondatoknak nincs értelmük.