Vágólapra másolva!
Az egyik brit lap névtelen informátora szerint a Forma-1-es Williams-istálló semmiképpen sem akart szerződést hosszabbítani a BMW-vel.

Mióta a BMW világgá kürtölte, hogy a Saubert felvásárolva jövőre gyári csapatként indul a Forma-1-ben, sejteni lehetett, hogy a Williamsszel folytatott együttműködése 2005-tel véget ér. A kék-fehérek a héten hivatalosan is bejelentették, hogy a következő idénytől Cosworth-motorokkal indulnak, s ha hinni lehet a Guardian című brit napilap informátorának, még csak nem is gondoltak arra, hogy újra a BMW-vel üzleteljenek.

A Guardian a csapat egyik névtelenséget kért alkalmazottjától megtudta, hogy az utóbbi hónapokban nagyon elmérgesedett Sir Frank Williams csapatfőnök és a bajor gyár közötti viszony. Az eddig sem volt titok, hogy a két fél kölcsönösen elégedetlenkedik a másikkal, az viszont újdonság, hogy Sir Frank és Patrick Head állítólag annyira berágott a BMW-re, hogy az értekezleteken folyamatosan azt hangoztatták: "Szívesebben toljuk a francos autókat, semmint hogy aláírjunk még egy évet a müncheniekkel." "Emiatt született az a döntés, hogy 2006-ban a Cosworth-szal próbálkozik a gárda" - állította az informátor.

A nyilvánosság előtt a BMW és a Williams természetesen békében búcsúzott egymástól, dr. Mario Theissen, a németek motorsportigazgatója például sok sikert kívánt a grove-iaknak a jövőre nézve. Azt viszont nem hallgatta el, hogy ők sem gondoltak a hosszabbításra. "Hiányzik az egység" - mondta Theissen. "Nehéz úgy jó eredményeket elérni, hogy homlokegyenest ellentétesen gondolkozunk egyes dolgokról."

Az idei évet is számolva a BMW hat évet dolgozott együtt a Williamsszel.