Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az első rajtkockából indult Michael Schumacher és Ralf Schumacher előtt. A McLaren-Mercedes finn pilótája duplán nyert, a vb-éllovas Fernando Alonso ugyanis nem tudott pontot szerezni.

Képgaléria

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a Magyar Nagydíjon történteket, mondhatjuk szimplán azt, hogy a sors visszaadta Kimi Räikkönennek, amit Hockenheimben elvett tőle. A Hungaroringen a finn pilóta nyert, miközben a vb-éllovas Fernando Alonso nem tudott bekerülni az első nyolcba, így ismét "csak" 26 pont a mclarenes hátránya.

Az már a szombati időmérőn látszott, hogy a Renault-k ezúttal nem olyan jók, mint az utóbbi hetekben voltak, noha mindenki egyeduralmat és McLaren-verést várt tőlük, Alonso csak a hatodik, míg Giancarlo Fisichella a kilencedik rajtkockát szerezte meg. A rajtjuk sem sikerült olyan jól, mint általában, ráadásul Alonso összekoccant Ralf Schumacherrel, így rögvest mehetett első vezetőszárny-cserére. A box felé haladva elhagyta az ominózus alkatrészt, ami David Coulthard végzetét okozta, a rajtnál Christian Klien bukfencezett egy nagyot.

Alonso a szintén karambolos Rubens Barrichellóval egyetemben a mezőny legvégére esett vissza, s hamar kiderült, hogy ezen a napon esélye sincs a pontszerzésre. Tempóját elnézve akkor is bajban lehetett volna, ha nincs ez a baleset, a francia istálló ezúttal nem találta meg az optimális beállítást.

Felcsillant hát Kimi Räikkönen előtt a lehetőség, hogy felzárkózzon a világbajnoki pontversenyben, már az első körökben jelezte, hogy pontosan ezt szeretné tenni. A rajtnál lehagyta Jarno Trullit, majd nem sokkal később csapattársát, a később motorhiba miatt kiesett, pedig taktikája alapján az első helyre abszolút esélyes Juan Pablo Montoyát, s Michael Schumacher társaságában elszakadt a mezőnytől.

A két pilóta hamar óriási előnyre tett szert, világossá téve, hogy mindketten háromszor fognak kiállni tankolni. Az első után Schumacher még az élen maradt, a másodikat azonban nagyon megpörgette a McLaren, így Räikkönen az élre került. Nem valószínű, hogy Schumacher a pályán tartani tudta volna vele a lépést (irdatlan fölénnyel nyert a finn, újfent bizonyítva, hogy a McLarennél per pillanat nincs gyorsabb autó a mezőnyben), gumijai ugyanis hamar elkezdtek kopni, s kímélnie kellett őket, ha célba akart érni. (Kicsit tehát trükközött a Ferrari szombaton.)

Montoya kiesésével megnyílt előtte az út a második hely felé, s noha az utolsó körökben nagyon szorongatta öccse, megtartotta pozícióját. Volt is nagy öröm a szurkolók és a ferrarisok körében, Jean Todték szemlátomást elégedettek voltak ezzel az eredménnyel.

A Toyotának kiváló napja volt, hiszen a kis Schumi dobogója mellett Jarno Trulli a negyedik helyet szerezte meg, s nem panaszkodhat a BAR sem, hiszen Jenson Button ötödik, Szato Takuma meg nyolcadik lett, a japán idén először szerzett pontot. Az igazán nagy gratula mégis a Williamsnek jár, amely a katasztrofális időmérő ellenére öt pontot szerzett, Nick Heidfeld a hatodik, míg Mark Webber a hetedik helyen ért célba. Utólag könnyű okosnak lenni, de kiderült, hogy a kék-fehérek a sok benzin miatt mentek lassabban szombaton, vasárnap ők bírták legtovább a pályán, s ennek köszönhetően tudtak felzárkózni.

Räikkönen győzelmével ismét nyitottabb lett a világbajnoki harc (a konstruktőri is, hiszen a kétszer kicsúszott Fisichella sem szerzett pontot), következik egy ismeretlen, az isztambuli pálya három hét múlva.