Vágólapra másolva!
Fernando Alonso, a Forma-1-es Renault-istálló pilótája magny-cours-i győzelmével 24 pontra növelte előnyét a mclarenes Kimi Räikkönennel szemben, mégsem akar még a világbajnoki címről álmodozni.

"Öngyilkosság lenne részemről, ha már most elkezdenék ábrándozni a végső sikerről" - nyilatkozta Alonso a Radio Marcának. "A biztos diadalhoz számításaim szerint 14 futamgyőzelem szükséges, nekem egyelőre még csak öt van." A szezonból pontosan kilenc nagydíj van hátra, azaz a spanyol csak akkor lenne nyugodt, ha ezek mindegyikén felállhatna a dobogó tetejére.

"Csak egyetlen dolgot tehetek ennek érdekében: megpróbálom a maximumot kihozni magamból. Hogy ez elég lesz-e vagy sem, majd kiderül." Ha választhatna, Alonso legszívesebben a Belga Nagydíjon biztosítaná be a vb-elsőséget. "A spa-i az egyik kedvenc pályám, jó lenne ott ünnepelni. De még egyszer mondom, óvatosnak kell lennem, hiszen megtörténhet, hogy mondjuk a következő hat futamból egyet sem nyerek meg."

A vb-éllovas úgy véli, ha nincs Räikkönen múlt pénteki motorcseréje és tíz rajthelyes büntetése, akkor szorosabb lett volna a Francia Nagydíj. "Nehezebb lett volna győznöm, az biztos. Normális körülmények között a McLarené lehetett volna a pole, nehéz autóval kezdték a futamot. A hetven kör alatt ugyan már nem volt olyan nagy különbség az autók között, de nem biztos, hogy el tudtam volna csípni az első helyet."