Vágólapra másolva!

Buttoné az első rajtkocka Kanadában

Eltiltását követően a BAR-Honda az előző, Európa Nagydíjon még csak statisztaszerepet játszott, Montrealban viszont megmutatta, hogy mindenkinek számolnia kell Jenson Buttonnal és Szato Takumával. A Kanadai Nagydíj időmérő edzésén az angol pilóta volt a leggyorsabb, még Kimi Räikkönen és Fernando Alonso sem tudta megközelíteni. Előbbi a hetedik, utóbbi a harmadik rajtkockát szerezte meg, örülhet viszont a Ferrari. Michael Schumacher hosszas szerencsétlenkedés után végre beverekedte magát az első rajtsorba, másodikként kezdheti a vasárnapi futamot, egyedül Rubens Barrichello motorhibája aggódhat. A brazil felvezető körét követően kénytelen volt visszagurulni a boxba, valószínűleg cserélni kell erőforrását. Katasztrofálisan szerepelt a Williams-BMW, Nick Heidfeld 13., Mark Webber 14. lett, mindketten többször hibáztak, elégedett lehet viszont Jacques Villeneuve, aki nemcsak csapattársát, hanem mindkét Toyotát is legyőzte. Volt nagy hurrázás minardiéknál is, Cristijan Albers a Jordanek mellett az egyik Red Bullt is maga mögé tudta utasítani.

Montrealban 33 fok van, a pálya 52 fokos, ez a tavalyi tapasztalatok szerint nem kedvez a Ferrarinak. A hőségben eddig a Michelin volt a jobb.

Az időmérőt a Vitantonio Liuzzi helyére visszaültetett, és a következő négy futamon biztosan induló Christian Klien kezdte. A red bullos látványosabb hiba nélkül ment végig a tavaly óta újraaszfaltozott pályán, az alapidőt 1:18.249-cel állította fel.

Az Európa Nagydíjon mindjárt a rajt után kiesett Mark Webber a második szektor után alig néhány ezreddel verte csak Klient (rengeteg kanyarban bizonytalankodott), a végét viszont megnyomta, így kereken fél másodpercet lefaragott az osztrák idejéből.

Ralf Schumacher az első ellenőrző ponton 213 ezreddel volt gyorsabb a williamsesnél, középen másodperc fölé növelte előnyét. A toyotás 1:16.362-t ment, majdnem másfél másodperccel verte meg Webbert.

Patrick Friesacher körbement, de szokás szerint a nagyok versenyébe nem szólt bele. 3,2 másodperccel volt lassabb R. Schumachernél, az utolsó kanyarban majdnem felkenődött a falra. Csapattársa, Cristijan Albers viszont a Minardihoz képest hatalmasat alakított, a harmadik helyre érkezett be, azaz még Klient is megverte. Ilyesmire idén nem sűrűn volt példa.

Narain Karthikeyan, aki a szabadedzések piruettkirályának bizonyult, ezúttal is csúszkált össze-vissza, 2,3 másodperces hátránnyal Friesacher elé, és Klien mögé érkezett be. A másik Jordanben ülő portugál Tiago Monteiro lassabban kezdett, mint csapattársa, s a végén sem tudott az indiai elé kerülni.

A sauberes Felipe Massa 135 ezreddel kezdett lassabban, mint R. Schumacher, középen 217 ezredre nőtt lemaradása. A brazil 323 km/h-s csúcssebessége ellenére a harmadik szektorban sem tudott csodát tenni, három tizeddel kapott ki a némettől.

Briatore: Irány Las Vegas!

Flavio Briatore azt szeretné, s erről másokat is győzköd, hogy a Forma-1 ismét látogasson el a "kaszinók városába", Las Vegasba, ahol 1981-ben és 1982-ben már rendeztek futamot. "Észak-Amerika rendkívül fontos a Forma-1 számára. Mindenki tudja, hogy Bernie Ecclestone mennyit harcol Las Vegasért, s én is támogatom az ötletet. Ezen a hétvégén több Las Vegas-i barátunk is eljön Montrealba, lehet, hogy meg is kezdjük velük a tárgyalásokat" - mondta a Renault olasz csapatfőnöke. (MTI)

Peter Sauber másik embere, a csapatfőnök által lassúnak titulált Jacques Villeneuve következett, aki két szektor után mindössze két százados hátrányban volt R. Schumacherhez képest. A kanadai a hazai pálya tiszteletére a végén minden kipréselt autójából, 246 ezredet le is faragott az addigi legjobb időből. 1:16.116.

Nem sokáig tartott az öröm, a szabadedzéseken is jónak tűnt BAR első "indulója", Szato Takuma végig gyorsabb volt Villeneuve-nél, a célba 387 ezredes mínusszal érkezett. A japán 1:15.729-et futott, pedig kis híján neki is meggyűlt a baja az utolsó kanyarral.

Következett Kimi Räikkönen, aki az előző, Európa Nagydíjat az utolsó körben veszítette el, jobb első felfüggesztése az utolsó néhány percet nem bírta ki. A finn az első szektorban lassabb volt, mint Szato, a második ponton már 137 ezred volt a hátránya. A harmadik szakaszon ez kicsit még nőtt is, a mclarenesnek csak a második hely jutott.

A másik BAR-t kormányzó Jenson Button 222 ezreddel gyorsabban kezdett, mint Szato, középen már három és fél tized volt az angol előnye. A célban aztán több mint fél másodperc, Button 1:15.217-tel állt az élre.

Jarno Trulli már az első szektorban közel négy tizedes hátrányt szedett össze, amiből később sem tudott előnyt kovácsolni. Az olasz 1:16.201-es ideje mindössze az ötödik helyre volt jó, R. Schumachert megverte, de Villeneuve-től kikapott.

Juan Pablo Montoya 323 ezreddel teljesítette lassabban az első szektort, mint Button, középen 413 ezredre nőtt lemaradása. A kolumbiai végül 452 ezredet kapott, de ezzel is Szato és Räikkönen elé tudott kerülni.

Giancarlo Fisichella is lassabb volt Buttonnál a pálya elején, a második pontig 430 ezredes hátrányt kapirgált össze. A Renault az utolsó szektorban gyorsabb volt a BAR-nál, de ez csak a lemaradás kozmetikázására volt jó. Fisichella 360 ezredes plusszal másodiknak ért be.

Michael Schumacher, akinek idén csodára lenne szüksége, hogy megvédje világbajnoki címét, 240 ezreddel volt lassabb Buttonnál az első szektorban. Középen nem tudott javítani, a végén viszont igen, a 328 km/h-s csúcssebesség a második helyet jelentette a Ferrari számára.

David Coulthard, aki szerencsés esetben dobogós lehetett volna a Nürburgringen, ezúttal nem alkotott igazán maradandót, 1,6 másodperces hátránnyal 11.-nek ért célba. Kliennél azért sokkal gyorsabb volt.

Rubens Barrichello a felvezető körben valami rendellenességet észlelt (egész pontosan füstöt eregetett motorja - valószínűleg csere), ezért meg sem kezdte gyors körét. A brazil csalódottan visszagurult a boxba.

Räikkönen büntije

Ötezer dolláros pénzbüntetést kapott Kimi Räikkönen, a McLaren-Mercedes finn klasszisa, mert késve jelent a csütörtöki, hivatalos sajtótájékoztatón Montrealban. A pilóta a jelentések szerint 14 percig várakoztatta a média képviselőit. Később azzal védekezett, hogy a szigorú biztonsági rendszer hátráltatta, de az illetékesek nem fogadták el az érveit. (MTI)

A zsinórban kétszer második Nick Heidfeld már az első szektorban kapott fél másodpercet Buttontól, előrevetítve, hogy ezen az időmérőn nem fog elöl végezni. A német 1,8 másodperccel maradt el Button eredményétől (a sikánban volt egy kis "füvezés" is), 12.-nek ért célba.

Fernando Alonso sem tudta tartani a lépést Buttonnal, az első szektorban két tized volt a hátránya, a másodikban négy és fél, a célban három és fél. A spanyol a harmadik legjobb időt érte el, a pole-ból Jenson Button, mellőle pedig Michael Schumacher indulhat. A Ferrari feltámadt?

Vasárnapra esőt mondanak, az időjósok szerint hetven százalék az esély egy kiadós zivatarra. "Kifejezetten jó érzés ismét elsőnek lenni" - vigyorgott Button az interjúszobában. "Kicsit meglepő ez az eredmény, nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsak tudunk lenni ezen a pályán. Ez persze csak az időmérő volt, a verseny lesz az igazán fontos, ettől függetlenül elégedett vagyok. Győzelemre nem számítok, ahhoz azért még nem vagyunk elég gyorsak."

"Tegnap még nem úgy nézett ki, hogy a mezőny elejéről fogok rajtolni" - ismerte el Schumacher. "Reggel motorproblémánk is volt, gondolni sem mertem a második helyre. Szerencsére sikerült 'összerántanunk' az autót, örülök, hogy végre nem a középmezőnyből kell előreverekednem magam."

"Nem vagyok elégedetlen" - összegzett Alonso. "Jó stratégiát dolgoztunk ki, egyelőre minden a tervek szerint történik. Optimista vagyok a futamot illetően."

A Kanadai Nagydíj rajtsorrendje:
1 J. Button BAR 1:15.217
2 M. Schumacher Ferrari 1:15.475 +0.258
3 F. Alonso Renault 1:15.561 +0.344
4 G. Fisichella Renault 1:15.577 +0.360
5 J. Montoya McLaren 1:15.669 +0.452
6 Szato T. BAR 1:15.729 +0.512
7 K. Räikkönen McLaren 1:15.923 +0.706
8 J. Villeneuve Sauber 1:16.116 +0.899
9 J. Trulli Toyota 1:16.201 +0.984
10 R. Schumacher Toyota 1:16.362 +1.145
11 F. Massa Sauber 1:16.661 +1.444
12 D. Coulthard Red Bull 1:16.890 +1.673
13 N. Heidfeld Williams 1:17.081 +1.864
14 M. Webber Williams 1:17.749 +2.532
15 C. Albers Minardi 1:18.214 +2.997
16 C. Klien Red Bull 1:18.249 +3.032
17 N. Karthikeyan Jordan 1:18.664 +3.447
18 T. Monteiro Jordan 1:19.034 +3.817
19 P. Friesacher Minardi 1:19.174 +3.957
20 R. Barrichello Ferrari idő nélkül