Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsportbizottságának fellebbviteli bírósága csalás miatt kizárta az 56. Forma-1-es világbajnokság három futamából a BAR-Hondát. A büntetés az április 24-i San Marinó-i, illetve a vasárnap sorra kerülő Spanyol és a május 22-i Monacói Nagydíjra vonatkozik.

A szerdai meghallgatások után nyilvánvaló volt, hogy a BAR-Honda nem úszhatja meg eltiltás nélkül a "benzintank-botrányt": az FIA csütörtök délután kettőkor kihirdetett ítélete szerint a brackleyi istállót utólag kizárták a San Marinó-i Nagydíjről, a soron következő Spanyol, illetve Monacói Nagydíjon való szerepléstől pedig eltiltották. A szankció azt jelenti, hogy az angol Jenson Button elveszítette imolai harmadik helyét, így az osztrák Alexander Wurz lett utólag a "bronzérmes" az idei első európai viadalon. A BAR-Honda ezenkívül hat hónapos eltiltást is kapott, de ezt egy évre felfüggesztették.

A San Marinó-i Nagydíj után a versenybírák hat órán keresztül vizsgálták, hogy Jenson Button harmadik helyen célba ért autója eléri-e az előírt súlyhatárt vagy sem. Többórás tanácskozás után az illetékesek úgy határoztak, hogy a BAR-Honda kocsija szabályos volt. Ezt a döntést később Charlie Whiting versenyigazgató felülbírálta, amit Max Mosley, az FIA elnöke is támogatott. A bizonytalanság oka az volt, hogy a BAR autója ugyan elérte az előírt súlyhatárt, de csak úgy, hogy a célba érkezéskor 11,5 liter üzemanyag volt benne, noha átlagosan 1,5 szokott maradni. Ezt a csapat azzal indokolta, hogy minimálisan ennyi üzemanyag szükséges a benzinpumpa működtetéséhez.

A San Marinó-i Nagydíj végeredménye

1. Alonso (spanyol, Renault)
2. M. Schumacher (német, Ferrari)
3. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes)
4. Villeneuve (kanadai, Sauber-Petronas)
5. Trulli (olasz, Toyota)
6. Heidfeld (német, Williams-BMW)
7. Webber (ausztrál, Williams-BMW)
8. Liuzzi (olasz, Red Bull-Cosworth)
9. R. Schumacher (német, Toyota)
10. Massa (brazil, Sauber-Petronas)
11. Coulthard (skót, Red Bull-Cosworth)
12. Karthikeyan (indiai, Jordan-Toyota)
13. Monteiro (portugál, Jordan-Toyota)

A BAR kizárása miatt élete első F1-es futamán pontot szerzett Vitantonio Liuzzi.

"Egyértelmű bizonyítékokkal rendelkezünk, tiszta az ügy. Imolában arra kérték a csapatot, hogy szívják ki az összes üzemanyagot a tankból, de 15 litert benne hagyva állították azt, hogy végeztek a művelettel. A körülményekhez képest enyhe büntetést kaptak" - mondta Max Mosley, az FIA elnöke.

A BAR tehát megúszta a rettegett kizárást a világbajnokságból (a bíróság szerint a szándékos csalás nem bizonyosodott be), túl sok esély azonban nem is volt rá, hogy ilyen komoly büntetéssel kell számolnia. Bernie Ecclestone televíziós társaságokkal kötött szerződése kimondja, hogy a futamokon minimum húsz autónak kell indulnia, azaz a BAR idény végéig szóló kizárásával a promoter rettentő nehéz helyzetbe került volna. Egyetlen csapat sem kötelezhető ugyanis arra, hogy akaratán kívül három autót indítson.

Az FIA 1994 óta nem hozott ilyen szigorú ítéletet, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. A BAR-nak egyetlen lehetősége, hogy polgári bírósághoz fordul, a beadványok elkészítése azonban időbe telik, így biztosra vehető, hogy a Spanyol Nagydíj Jenson Button és Szato Takuma nélkül zajlik majd.