Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher továbbra sem tervezi Forma-1-es pályafutásának befejezését, sőt Imolában, a San Marinó-i Nagydíj helyszínén kiderült, már tárgyal a 2006-os idény végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról.

Ezt maga a német versenyző árulta el az olasz sportnapilap, a Gazzetta dello Sport érdeklődésére. Az újság ugyanis azt kérdezte a Ferrari klasszisától, hogy kit látna legszívesebben a saját helyén. "El kell mondanom a teljes igazságot, Jean Todttal már arról tárgyalunk és beszélünk, hogy milyen feltételekkel hosszabbítanám meg a szerződésemet. Ez a válaszom, igaz nem tagadom, időnként, de csak az általánosságok szintjén, értékeljük a jelenkor versenyzőit" - mondta Michael Schumacher.

Minden idők legsikeresebb F1-es pilótája 1994-ben és 1995-ben a Benettonnal lett világbajnok, majd a maranellói istállóhoz került, s ott vált a sportág élő legendájává. Visszavonulásának időpontjáról már régóta "vitáznak" a Forma-1-es szakértők, szurkolók, de ő még egyszer sem jelölt meg konkrét dátumot. Lehetséges utódjaként már számos reménység neve felmerült, a Ferrari azonban még senkit sem jelölt meg hivatalos "kandidálóként".

"Alonso, Räikkönen, Massa és Webber is kiválóan pótolhatna, valamennyien remek versenyzők" - jegyezte meg Schumacher.