Vágólapra másolva!
Sir Frank Williams, a Forma-1-es Williams-istálló csapatfőnöke egy sajtóebéden kikotyogta, hogy 2006-tól BMW-motorok dolgoznak a Sauberekben.

Egy ideje már pletykálnak arról, hogy 2006-tól BMW-motorok kerülnek a Sauberekbe, megerősítés azonban egyik fél részéről sem érkezett - mostanáig. Sir Frank Williams egy sajtóebéden elárulta, minden lényegi kérdés eldőlt, így a svájci istálló a következő idénytől kezdve új erőforrásokkal vitézkedhet.

A 62 esztendős vezetőt a BMW motorsportigazgatója, Mario Theissen tájékoztatta a fejleményekről. "Azt mondta, 'motorokat fogunk szállítani egy másik istállónak is'. Ennek én kifejezetten örülök, ugyanis az ilyen új partnerségek tehetik erősebbé a gyártókat. A BMW-t két együttes környékezte meg, a Sauber és egy másik, a választás a svájciakra esett" - adott rövid összefoglalót Williams.

Mint ismeretes, a Saubernek évek óta a Ferrari szállít motort, a maranellóiak ezért cserébe keményen diktáltak is Peter Saubernek. A szövetség tavaly kezdett repedezni, amikor a "fiókcsapat" úgy döntött, a jövőben Michelin abroncsokat használ Bridgestone helyett, értékes adatoktól megfosztva a Ferrarit. A BMW-re váltással a Sauber egyértelműen közelebb került a rivális F1-es sorozat létrehozásával fenyegetőző GPWC-hez, csatlakozását a napokban hivatalos formában is jelezte.

A BMW első számú istállója természetesen a Williams marad. "Együttműködésünk folytatódik tovább, még mindig mi vagyunk a gyári csapat" - jelentette ki Williams. Egyelőre nem tudni, hogy a Sauber ugyanazokat az erőforrásokat kapja-e majd, mint a kék-fehérek, de erősen valószínűtlen, hogy a BMW két vadonatúj, a 2006-tól érvényes reguláknak megfelelő 2,4 literes V8-ast is kifejlesszen a következő hónapokban.

A müncheniek részéről Theissen elismerte, zajlanak a tárgyalások a Sauberrel, cáfolta viszont a megegyezésről szóló hírt, valamint, hogy ilyesmiről tájékoztatta volna Sir Frank Williamst. A svájciak mellett egyébként a Red Bull pályázik még BMW-motorokra, ám a legfrissebb hírek szerint kevés eséllyel. Az osztrák gárda egyik bennfentese a müncheni tz című lapnak elárulta, hogy gyakorlatilag biztosnak tekinthető az újdonsült Sauber-BMW kapcsolat, s noha szerződés egyelőre nincs, annak aláírása nem több puszta formalitásnál.