Vágólapra másolva!
Baumgartner Zsolt még nem tudja, jövőre melyik istállónál folytatja Forma-1-es pályafutását, de bizakodik, hogy 2005-ben is lesz számára hely a száguldó cirkuszban.

Egy verseny van hátra az idei Forma-1-es szezonból, s egyelőre nem tudni, Baumgartner Zsolttal 2005-ben is találkozhatunk-e. A magyar versenyző elmondta, a Ford konszern kiválásával nehéz helyzetbe került a Jordan, a Minardi és a Jaguar, így nem tudni, mit hozhat számára a jövő.

"Jelenlegi csapatom, a Minardi s a tulajdonos Paul Stoddart is azt szeretné, ha náluk folytatnám" - nyilatkozta Baumgartner. "A tárgyalások folyamatosan zajlanak, de ezekről többet csak a világbajnokság befejezése után, az angliai csapategyeztetést követően lehet mondani. Ott alakítják ki a szabályzatot, s többek között azt is, hány istálló s hány pilóta vesz részt a 2005-ös vb-n. Szeretném folytatni, s azt hiszem, erre van esélyem, hiszen pontot szereztem, s eredményes esztendő van mögöttem. Természetesen nekem is vannak álmaim, hogy milyen gépben szeretnék versenyezni, de az F1-ben jobb a realitások talaján maradni."