Vágólapra másolva!
Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren-istálló főnöke elárulta, miért volt szükség Juan Pablo Montoya villámgyors leigazolására. Sir Jackie Stewart szerint Bernie Ecclestone bosszúból pakolta ki a Brit Nagydíjat a versenynaptárból.

Sokakat meglepett, hogy a McLaren már jóval az idei szezon előtt bejelentette, 2005-ben Juan Pablo Montoya lesz Kimi Räikkönen csapattársa, Ron Dennis azonban most elárulta, miért volt szükség a formaságok gyors lezavarására. Egyrészt, mert a kolumbiai akkoriban nagyon rosszul érezte magát a Williamsnél (folyton azt hangoztatta, Ralf Schumacher különb elbánásban részesül nála), kézenfekvő volt "megkínálni" egy ajánlattal, másrészt, s ez a fontosabb, el akarta kerülni, hogy a dél-amerikai a Ferrari karmai közé kerüljön.

"Juan Pablót szinte biztosan megkörnyékezte volna a Ferrari" - idézte Dennist a brit sajtó. "Mindenképpen meg akartuk előzni a konkurenciát, s mivel amúgy is nagyon tehetséges pilótáról van szó, 'muszáj' volt gyorsan leigazolnunk." Az óvatosság érthető, hiszen a maranellóiak annak idején Räikkönennel is kapcsolatba léptek, mielőtt kb. tízmillió dolláros lelépési díjért otthagyta a Saubert a McLaren kedvéért. Az érdeklődés mellesleg azóta is tart, Jean Todt szívesen látná a finnt Schumacher utódjaként.

Nem csitul a vihar a Brit Nagydíj körül, Silverstone-nal kapcsolatban naponta jelennek meg a sokszor egymásnak is ellentmondó hírek. Erre jó példa, hogy az egyik internetes oldalon megjelent, nincs remény a folytatásra, majd órákkal később azt írták, talán mégis van. Legújabban a futam rendezéséért felelős British Racing Drivers' Club elnöke, Sir Jackie Stewart szólalt meg, aki szerint Bernie Ecclestone és Max Mosley FIA-elnök összejátszottak a verseny kigolyózására. "Bernie bosszúhadjáratot folytat Silverstone ellen, s ezt Max tétlenül nézi" - fakadt ki Stewart.

A grandprix.com értesülése szerint a brit mellett a Francia és a San Marinó-i Nagydíj szervezőinek is lehet még néhány álmatlan éjszakájuk, ezen futamok mellett kérdőjel virít majd a jövő héten kihirdetendő hivatalos versenynaptárban (ezek kiradírozása szerződésektől és pénztől függ). Törökország belépésével 19 helyszínen lehet verseny, a Forma-1-es csapatok azonban korábban leszögezték, 17 futamban gondolkodnak. Többet csak akkor vállalnak, ha Ecclestone mélyen a zsebébe nyúl.

-tyg-