Karaoke taxiként is beválik a Nissan új családi autója

Fotó: Nissan
Vágólapra másolva!
Az akkumulátoros-elektromos Nissan Townstar Evalia alapján építették meg a Karaok-e nevű bulimobilt.
Vágólapra másolva!
Fotó: Nissan

A Nissan Townstar sokoldalúságát és könnyű alakíthatóságát mutatják meg a gyári építésű Karaok-e nevű bulimobillal, amelynek hátsó részébe komoly hang- és fénytechnikát építettek annak érdekében, hogy a pár perces rövid utazásokat vidáman töltsék az utasok. Az éneklés bizonyítottan csökkenti a stresszt és növeli a dopamin- és endorfinszintet, így akár munkaidő után hazafelé is hasznos tud lenni ez az időtöltés.

Fotó: Nissan

Teljesen átrendezték az egyébként 3 üléssorral rendelkező Nissan Townstar Evalia hátsó részét, az első üléseket leválasztó falra egy 32 colos képátlójú monitor került, a 2 ülés hátul van, a mikrofonok a C oszlopon találhatóak, így már rögtön beszálláskor az ember keze ügyébe akadnak. Több kamera is veszi az itt történteket, a videót pedig rögtön meg lehet osztani az egész világgal. Hogy ne szürküljön bele a forgalomba, a Nissan Karaok-e külsejét színváltós fóliával vonták be.