Közösen fejleszthet a GM és a Ford

Vágólapra másolva!
A két detroiti gyártó nehéz helyzetén próbálna meg javítani motorok és váltók közös fejlesztésével.
Vágólapra másolva!

Több mint egy hónappal ezelőtt a GM kereste meg a Fordot az összefogás javaslatával, és azóta a mamutcégek vezetői legalább háromszor tárgyaltak egymással. Mindkét gyártónak szüksége van kiadásai visszafogására, és mindkettejüknek ideális lehetne, ha a 800 millió dollárba kerülő váltóikat, vagy az akár egymilliárd dollárért kifejlesztett motorjaikat a korábbi összegek feléért készíthetnék el. A GM és a Ford is még mindig az amerikai vásárlók SUV-ktől és pickupoktól való elpártolását sínyli, az előbbi 15,5, az utóbbi 8,7 milliárd dollárt veszített főleg emiatt 2008 második negyedévében.

Az amerikaiak már korábban dolgoztak együtt egy hatfokozatú automatikus váltó kifejlesztésén, amit mindketten előszeretettel használnak modelljeikben. Egy esetleges mostani megállapodás nem csupán pénzügyi szempontból lehet hasznos. A Ford a GM négyhengeres motorok fejlesztésében szerzett tapasztalatait hasznosíthatja, míg a GM a Ford turbótöltős és közvetlen-befecskendezéses erőműveiről összegyűlt tudásának vehetné hasznát.

Nagy kérdés, hogy hajlandó lenne-e a GM megosztani a régóta várt Chevrolet Volt hibrid technológiáját a Forddal. Ha el is adnák a komplex hajtáslánc titkait, azért valószínűleg olyan összeget vagy más juttatást kapnának, amely nagymértékben csökkentené a Volttal kapcsolatos kiadásokat és ilyen módon meglehetősen kecsegtető ajánlat lehetne a GM-nek.