Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

Föld
Vágólapra másolva!
Tudósok hatalmas fémgömböt találtak a Föld középpontjában, amely az élővilágra is hatással van. Bolygónk ötödik rétege segíthet a szakembereknek megérteni, hogyan maradhat fenn az élet a Földön és más bolygókon.
Vágólapra másolva!

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem szeizmológusai által feltárt új réteg tulajdonképpen egy tömör fémgömb, amely 400 mérföld széles, és vas-nikkel ötvözetből épül fel. A Föld belső magjának centrumában található, és kulcsszerepe van a bolygó mágneses terének létrejöttében. 

A mágneses mező létfontosságú, ugyanis ez védi az életet az űrből érkező halálos kozmikus sugaraktól.

"A Föld belső magjának megszilárdulásából felszabaduló hő hajtja a külső mag áramlását, amely létrehozza a Föld mágneses mezejét – mondta Thanh-Son Pham, az egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók szerint a legbelső fémgömbnek egyedi kristályszerkezete van, ami miatt a földrengésekből származó lökéshullámok más sebességgel haladnak át rajta, mint a környező magon. A fémgömb egy több százmillió évvel ezelőtti hatalmas geológiai esemény, vélhetően egy tektonikai elmozdulás eredménye lehet.

Így találták meg a legbelső magot

A Föld belső magját Inge Lehmann dán szeizmológus fedezte fel 1936-ban. Ez a belső mag 4000 mérfölddel a felszín alatt található. A tudósok azonban később felvetették, hogy léteznie kell egy ötödik rétegnek is, amely a belső mag centrumában található. Phan szerint felfedezésük igazolta a korábbi hipotéziseket.

A földrengésekkor keletkező szeizmikus hullámok lelassultak, amikor áthaladtak a belső mag középpontjában található fémgömbön, így sikerült kimutatni az eddig csak feltételezett ötödik réteget.

A belső mag kialakulása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Föld hosszú távon lakhatóvá váljon. Mélyebb megismerésével azt is megtudhatjuk, kialakulhat és fennmaradhat-e az élet más planétákon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!