Űrlények nyomait találta a Marson a NASA

Mars
Felvétel a kutatás helyéről
Vágólapra másolva!
A Perseverance marsjáró a Jezero-kráter alján, a Yori-hágónál olyan finom szemcséjű homokkőre bukkant, amely ősi organizmusok nyomait őrizheti – írja a Space.com csillagászati portál.
Vágólapra másolva!

A NASA Perseverance rovere elérte a Mars Jezero-kráterének alján lévő területet. E térségben egykor egy folyó létezett, ami üledékes kőzeteket sodort magával és rakott le. A kőzetekben a kutatók várakozásai szerint olyan szerves molekulák vannak, amelyek az ősi élet jelei lehetnek.

A NASA tudósai már hónapok óta buzgón kutatják a Yori-hágónak nevezett területet, ahol 3,5 milliárd évvel ezelőtt egy legyező alakú deltatorkolat húzódott, a folyó egy tóba ömlött. A NASA tudósai itt egy olyan kőzetre bukkantak, amely kísértetiesen emlékeztet egy korábban vizsgált homokkőre.

- mondta Katie Stack Morgan, a kaliforniai NASA Sugárhajtású Laboratóriumának kutatója.

A finom szemcséjű kőzetekben az agyag koncentrációja viszonylag magasnak számít, ez pedig képes megvédeni a nagyobb szerves molekulákat a napsugárzás károsító hatásaitól.

Felvétel a kutatás helyéről Forrás: NASA

A Perseverance rover 2021 februárjában érkezett meg a Marsra. Küldetésének kezdete óta 14 kőzetmag-mintát gyűjtött be, amelyeket légmentesen záródó tartályokba helyeztek. A minták Földre szállítását egy külön űreszköz végezné el, ennek fejlesztését a NASA és az Európai Űrügynökség közösen végzi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!