A Házasság első látásra sztárja hatalmas titkot árult el a párkapcsolatáról

Kriston Péter, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra sztárja, Kriston Péter nemrég vált el párjától, és azt is elárulta, hogy a csalódás ellenére ismét oltár elé állna-e.
Vágólapra másolva!

A párkereső reality ragyogó nézettséggel ment a TV2-n, nem csoda, hogy hamarosan jön az újabb évad. Az első évad utolsó részében, április 26-án este a tévézők azt láthatták, hogy Peti hosszan vívódik érzéseivel - sokan biztosak voltak benne, hogy nem akarja majd többet látni Enikőt. A kapcsolatukat folytatni akarták a kísérlet után is, azonban nem mint férj és feleség, később azonban külön utakon folytatták tovább. 

Mivel a műsort tavaly nyáron forgatták, így az összes szereplőnek titokban kellett tartania, hogy mi lett velük a reality óta, azonban ez a személyi edzőként dolgozó Péter számára egy igazi kihívás volt. 

"Sokan kérdezik tőlem, hogyan sikerült ilyen jól elhallgatnom, mi történt velem, velünk valójában, hogy hogy nem árultam el, mi lett a kísérlet vége, és mi történt az azt követő időszakban. 

Nem tagadom, nem volt könnyű kibírni, pláne, amikor sokan kérdezgetik, szinte már zaklatják az embert, de muszáj volt tartani a számat

 - kezdte Kriston Péter. 

Állandóan megkaptam, hogy biztos nincs már meg, és, mert akkor látnák őt mellettem, és miért nem viselem a gyűrűt? 

Közben én azt sem mutathattam, hogy együtt vagyunk, és azt sem, hogy nem" - magyarázta.

A TV2 sztárja bevallotta, hogy ha a forgatás után új párja lett volna, kellemetlen helyzet lett volna visszanézni a romantikus pillanatokat Enikővel, valamint az esküvői felvételeket is. 

Nagyon szürreális lett volna, ha van egy új barátnőd, akivel együtt nézitek végig az esküvődet, és azt, hogyan alakul a kapcsolatod a párkereső realityben, amikor hivatalosan már vele vagy együtt. 

Pont emiatt kicsit elzárkóztam a csajozástól. Nem követtem és nem is lájkoltam be senkit, hiába nem élőben történt a forgatás. Ugyan nekünk Enikővel nem jött össze a dolog, ez nem vette el a kedvemet a házasságtól. 

Ha egyszer majd odakerülök, nem zárkózok el attól, hogy ismét kimondjam a boldogító igent. 

Többször viszont már nem szeretnék megnősülni - nyilatkozta a Telenovella magazinnak.

Kitért arra is, hogy egykori feleségével, Enikővel csak hébe-hóba beszélnek, se nem jó, se nem rossz a kapcsolatuk, amit már végleg lezárt a férfi, és jelenleg szingli.