Megszólalt súlyos betegségéről a népszerű magyar színész

Kislányként várták Forgács Gábort a szülei tv bulvár
Forgács Gábor, színművész.
Vágólapra másolva!
Forgács Gábor három évvel ezelőtt tudta meg, hogy rákos. Mára sokat javult az állapota, de még nem gyógyult meg.
Vágólapra másolva!

Jelenleg lelassított állapotban van a betegségem. Most rendben vagyok. Jó gyógyszereket választottak nekem az orvosok, és azt mondták, a hozzáállásom is sokat segített a gyógyulásban" – nyilatkozta Forgács Gábor.

Forgács Gábor színművész Forrás: Facebook/Gábor Forgács

Forgács Gábor felidézte azt a szörnyű napot is, amikor megtudta, milyen súlyos betegséggel kell szembenézni: "Emlékszem, mikor először meghallottam, mi a bajom, megfordult velem a világ, de másnapra átgondoltam a dolgot, és

Ehhez nem lehet másképp hozzáállni. A családom és a barátaim szeretete óriási segítség volt, ez azonban semmit nem vesz el a fantasztikus orvosok és a velük dolgozó szakmai stáb munkájából."

"Voltak benne rossz dolgok is, de azokat is szerettem, hiszen a mélypontok építik az ember jellemét, és jók lehetnek összehasonlítási alapnak, amikor kicsit beborul az ég a fejünk felett" – jelentette ki. Bővebben a Borsban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!