Androidra is kijön az iPhone sikerprogramja

instagram
Vágólapra másolva!
Hamarosan több tízmillió ember használhatja majd a megsárgult, régi hatású képeket készítő okostelefonos applikációt. Az Instagram eddig is rendkívül népszerű volt a felhasználók körében, de csak iPhone-ra lehetett letölteni. Kritikusai szerint a mesterséges effektusokkal operáló program nem jó irányba változtatja meg a fotózást.
Vágólapra másolva!

Hamarosan elérhető lesz az Instagram nevű fotós alkalmazás Android operációs rendszert használó okostelefonokhoz is - jelentette be Kevin Systrom, a cég alapítója az SWSX technológiai konferencián. Az Instagram az egyik utolsó olyan exkluzív alkalmazás, amely csak iPhone-on volt elérhető, az androidos kiadás érkezését minden bizonnyal több millió ember várja.

A retró hangulatú, megsárgult, Polaroid-szerű képeket rögzítő applikációt tavaly az év iPhone-alkalmazásának választották meg, népszerűségét jól mutatja, hogy huszonötmillió felhasználója van. Androidos megjelenésével ez a szám akár néhány hónap alatt megduplázódhat.

Alternatív közösségi oldal

Az Instagram üzleti értékét nem csak a stílusos képek adják, hanem hogy az alkalmazás a fotókat elkészülésük pillanatában megosztja azokkal, akinek van ilyen szolgáltatása a telefonján. A fotósok a Facebookhoz hasonlóan bejelölhetik egymást, és fényképeken keresztül követhetik egymás életének eseményeit.

Forrás: Instagram
Ilyen retró hangulatú képeket készít az Instagram


Az alkalmazás Magyarországon is népszerű, komoly közösség épült köré, melynek tagjai nem csak találkozókat, de az Instagrammal készült képeikből kiállítást is szerveztek már. Blogjukon új fotómegosztási trendként aposztrofálták az alkalmazást.

Visszavonhatatlanul megváltoztatta a fotózást

Amellett, hogy sokan szeretik - hiszen egy kattintással bárki képes művészi képeket készíthet vele - komoly viták is zajlanak arról, hogy hasznos-e vagy káros a fotózás szempontjából. Ellenzői szerint az Instagram (és a hozzá hasonló alkalmazások) olyan képeket készítenek, amelyeknél a stílus a szembetűnő és nem a tartalom - írta blogján Tom White, az International Center of Photograpy tanára. Ezt nem arra érti, hogy az átlagfelhasználók megörökítenek számukra fontos pillanatokat, hanem hogy egyre gyakrabban számolnak be ilyen, mesterségesen manipulált képekke például az afgán vagy a líbiai háborúról is fotóriporterek.

A CNN amerikai hírcsatorna egyik fotóriportere szerint nem tekinthető igazán fotózásnak az ilyen alkalmazással készült beszámoló, ugyanis semmi olyan tevékenységet sincs körülötte, mint a profi fényképészet körül: a fotós nem vár órákat a megfelelő fényviszonyokra, nem tölt hosszú órákat egy sötét szobában a képek előhívásával és nem is tanulja meg, hogy milyen speciális és beállítások szükségesek egy-egy fotó elkészítéséhez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!