Vágólapra másolva!
Több mint négyezer karót szedtek ki a vízügyi igazgatóság szakemberei a Balatonból eddig, és azt is tervezik, hogy a tóban hagyott mintegy négyszáz horgászpadból százat kiemelnek.

Erről Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője tájékoztatott.



- Október 31-ig kellett volna a tulajdonosoknak eltávolítaniuk a Balatonból a horgászkellékeket. Az elmúlt évekhez képest sokat javult a helyzet, mert a korábban megszokott ezer stég helyett most csak négyszáz maradt a tóban - mondta a siófoki vízügyi kirendeltség vezetője.

Közlése szerint szabálysértési eljárást ritkán indítanak a feledékeny horgászok ellen, mert nem könnyű kideríteni, kié a tóban hagyott ideiglenes építmény.

Kutassy László, a húszezer horgász érdekeit képviselő balatoni szövetség elnöke elmondta: felhívásuk nyomán a nyár vége óta igyekeznek a horgászok megtisztítani a tavat.

Horgászfelhívás karóirtásra/sport/x-mag/20020808horgaszfelhivas.html

A fürediek a balatoni vízügyi kirendeltség Vízvédelem nevű hajójának a segítségével az elmúlt napokban mintegy félszáz fa- és fémoszlopot, cölöpöt, karót szedtek ki a tóból.

Kiemeltek még a vízből olajkályhát, vaslétrát, alumíniumcsövet, a téli jégzajláskor kettétört horgászpadot és húsz-egynéhány használt autógumit is.

- A siófokiak hajója a füredi part mentén tizenkét nagyobb átmérőjű, tíz-tizenöt éve ott lévő, a fürdőzőket veszélyeztető oszlopot is kiemelt. A parti vizek kitakarítását segíti az alacsony vízállás - közölte a regionális horgászszövetség elnöke.

Kutassy László a tó megtisztítását szolgáló munka jelentőségét hangsúlyozva elmondta, hogy ha hektáronként csak egyetlen karó van a Balatonban, az hatvanezer cölöpöt jelent.