Cikkünk folyamatosan frissül
Elhalasztották Oscar Pistorius perét. A barátnőjét, Reeva Steenkampot Valentin-napon lelövő műlábú futó tárgyalása kedden lett volna Dél-Afrikában, de a vád halasztást kért, mivel tovább akarnak nyomozni. A védelem belegyezett, így a bíró engedett a kérésnek. A sportolónak legközelebb augusztus 19-én van jelenése a bíróságon. Élő közvetítésünk az eseményről:
10:00
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Csúszhat a kezdés

A per az első információk szerint 8.30-kor kezdődik, de néhány média most úgy számolt be róla, hogy csúszhat a kezdési időpont.

10:05
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

A testvér már a teremben

Pistorius lánytestvére, Aimee ült le először a tárgyalóteremben a bíróságon. Fotó itt.

10:11
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Zsúfolásig van a terem

150 újságíró és fotós akkreditálta magát az eseményre. Fotó itt.

10:16
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Bírót cseréltek

Nem Desmond Nair lesz a bíró, aki Pistoriust neghallgatta februárban, hanem Daniel Thulare.

10:20
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Land Roverek hozták a családot

Két Land Roverrel megérkezett Pistorius bátyja, apja és még néhány családtag is. Fotó.

10:24
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Még az utcán beszélgetnek

Pistorius edzője és bátyja (aki halálos gázolás miatt szintén bíróság elé állt) az épület előtt beszélget. Fotó.

10:27
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Így néz ki a terem

Lebutított panorámakép a tárgyalóteremről ide kattintva.

10:32
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius még sehol

8.30-kor kellett volna kezdődnie a tárgyalásnak, Oscar Pistorius még sehol. Helyi riporterek szerint már elindult otthonról.

10:38
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Megérkezett

Egy sötétített üvegű autóval megérkezett a sportoló - állítják a helyszíni tudósítók. Fotó.

10:41
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

A védelem is a teremben

Már csak Pistorius hiányzik.

10:44
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Egy gif a helyszínről

Így várják a kezdést, kattintson ide!

10:49
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Ő a sztárügyvéd

Íme a tárgyalóterem bejáratánál Barry Roux, Pistorius védőügyvédje. Katt ide!

10:52
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Az első kép Pistoriusról

A fotósok megőrültek, amikor megjelent az atléta. Kép.

10:56
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Nyugodtság van

A Sky News tudósítója szerint Pistorius nyugodtan viselkedik, és kitűnő fizikai állapotban van. Ügyvédje valamit a fülébe súgott, bátyja egy palack vizet nyomott a kezébe.

10:59
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Fotósok kifelé!

A biztonságiak megkérik a fotósokat, hogy menjenek ki a teremből, csupán néhány kamera maradhat. Ezért még egy kép arról, ahogy Pistorius belép a terembe: katt ide!

11:03
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Kezdés

Daniel Thulare bíró is a teremben, kezdhetünk! Még egy fotó Pistoriusról.

11:06
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

A vád halasztást kér!

A vád képviselője, Andrea Johnson augusztus 19-re szeretné halasztani a tárgyalást. A bíró megkérdezi, hogy miért, Johnson nem akarja a nyilvánosság előtt megindokolni, de közli, hogy a védelem ügyvédje, Barry Roux is beleegyezett a halasztásba.

11:08
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Az első videó Pistoriusról

11:10
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Most akkor mi van?

Furcsa beszélgetés zajlik a bíró és a két ügyvéd között. A vád szerint Oscar Pistorius is megérdemli ugyanazt a bánásmódot, mint minden más ember, de a nagy médiaérdeklődés miatt ez nem következhet be. Mintha az újságírók miatt szeretnének halasztani. A vád közli még, hogy további nyomozásra van szükség.

11:18
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Mára ennyi volt

Ez gyors volt, a bíró enged a kérésnek, közli, hogy a tárgyalást elhalasztja augusztus 19-re. Pistorius iszik egy korty vizet, majd kisétál.

11:20
2013. június 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius elhajt

A sportoló a fotósokon áthámozva magát beül az autóba, és elhajtanak. Fotó.