Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az első három szakasz adatai alapján úgy határozott, hogy az autósok kategóriájában a három elektromos hajtású Audinak a verseny folytatásában 8 kilowattnyi extra teljesítményt engedélyez a 2023-as szaúd-arábiai Dakar-ralin.

Miután három etapot követően a négyszeres győztes (és koronglövészetben olimpiai bronzérmes) Nasszer al-Attijah állt az élen a Toyotával egy márkatársával együtt, érthető módon nehezen vette tudomásul a címvédő, hogy

az FIA a nagy rivális Audi RS Q e-tronok számára kedvező lépést tett.

A 14-szeres győztes Stéphane Peterhansel, a 3-szoros első Carlos Sainz Sr. és a német túraautó-bajnokság (DTM) 2-szeres bajnoka, Mattias Ekström ezzel olyan előny birtokába jutott, amellyel fő esélyesként léptek elő a január 15-ig tartó eseményen.

Nehéz dolga lesz Nasszer al-Attijahéknak, a meg akarják védeni a címüket Forrás: AFP/Franck Fife

– írta Al-Attijah navigátora, Mathieu Baumel a közösségi oldalán, majd az újságíróknak is kifejtette a véleményét. – Többször is együtt mentünk velük és egyszer sem éreztük, hogy azonos lenne a tempónk az Audikéval. Ezek után azt mondani, hogy hátrányban vannak, miközben valójában nekik van tartalékjuk... 10 lóerő nagyon sok, főleg, hogy már most is gyorsabbak nálunk. Ez a döntés egyértelműen előnyt ad az Audinak, és lehetőséget, hogy felzárkózzanak. Jelenleg mi vezetünk, de fel fognak jönni ránk. Ez semmiképpen sem a sportszerűség felé visz minket, pont az ellenkezőjére számítottunk.

– mondta Baumel.

A francia szavaira Ekström reakciója nem maradt el.
„Nem számítottam rá, hogy beállsz politizálni, és ilyet fogsz írni. Szerintem jobb, ha ragaszkodunk az egyezséghez és azokhoz a számítási elvekhez, amikben a csapatok és az FIA megállapodott a verseny előtt. Bízzunk bennük, ahelyett, hogy ilyen állításokat tennénk.

Baumel kritikáját az Audi Dakar-programjáért felelős Q Motorsport főnöke sem hagyta szó nélkül, ugyanis Sven Quand is visszavágott a francia navigátornak.
„Annyit beszélhetnek erről, amennyit csak akarnak, de az összes nagy csapat, köztük a Toyota is, előre megállapodott abban, hogy elfogadja az FIA döntését, bármi is legyen az.

Mielőtt valaki valami hasonlót ír, inkább egyeztessen a Toyota csapatvezetőivel, mert ebben az elvben mind megállapodtunk, vita nélkül. Amúgy meg éppen 18 perc előnnyel vezettek, és a sajtótájékoztatón elmondtátok, hogy úgy ismeritek az "Üres Negyedet", mint a tenyereteket.

Az Audik megkapott előnye az elmúlt két szakaszon nem látszott jelentősnek Forrás: AFP/Franck Fife

Baumel aggodalma egyelőre alaptalannak tűnik, ugyanis a szerdai, Sébastien Loeb által megnyert szakaszon csak néhány másodperccel volt jobb az egységüknél két Audi,

csütörtökön pedig ráadásul Al-Attijahék nyerték meg az 5. szakaszt Sainz és Peterhansel előtt, továbbnövelve (22 percnél is többre) az előnyüket az összetett élén.

A csütörtöki etaphoz tartozik, hogy a már hétfőn minden győzelmi esélyét elvesztő Loeb az utolsó kilométereken a cél előtt felborult és kereket is kellett cserélnie, így végül majdnem 20 perces hátránnyal zárt a kilencszeres ralivilágbajnok.

Forrás részben