Vágólapra másolva!
Két héttel egy, a futballpályán kirobbant tömegverekedés után meghalt egy kaliforniai amatőr futballista.

A 28 éves Misael Sánchez július 10-én került kórházba, azt követően, hogy a kaliforniai Oxnard középiskola focipályán rendezett meccsen súlyosan megsérült egy tömegverekedésben.

A rendőrség által kihallgatott szemtanúk szerint a játékosok és szurkolók részvételével folyó bunyó azt követően mérgesedett el, hogy a felek között vita bontakozott ki egy játékvezetői ítéletről. Misael Sánchez már nem lélegzett és nem adott életjeleket, amikor az első mentőkocsi a helyszínre érkezett.

A rendőrség időközben őrizetbe vette a 46 éves Berling José Melgarát, akit halált okozó súlyos test sértéssel vádolnak, de a hatóságok biztosak benne, hogy nem ő okozta egyedül Misael Sánchez halálát, hanem többen is részt vettek a fiatal focista bántalmazásában.