Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Parma a hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette a Bayern München holland támadóját, a 19 éves Joshua Zirkzee-t.

A holland támadó 2017 augusztusában a Feyenoord utánpótláscsapatából igazolt a Bayern Münchenbe, 2019. december 18-án, pályafutása első Bundesliga-mérkőzésén a 90. percben váltotta Robert Lewandowskit a Freiburg ellen, és az első labdaérintéséből rögtön gólt lőtt. Zirkzee három nappal később hét percet játszott a Wolfsburg elleni találkozón, ezúttal három perc után lőtt gólt.

A kanadai Alphonso Davies és Joshua Zirkzee a BL-trófeával Forrás: AFP/Miguel A. Lopes

Az előző szezonbeli álomszerű bemutatkozás után úgy tűnt, a holland támadó lehet a gólkirály Lewandowski első számú helyettese, a kilenc bajnokin lőtt négy gólja alapján sokan már a jövő nagy Bayern-csatárát látták benne.

Azonban januárban Hansi Flick az U23-as csapatba száműzte a hollandot, mert gondok akadtak a hozzáállásával. Az utolsó csepp végül az volt a pohárban, hogy a csatár túl sok fotót posztolt a közösségi oldalán a luxusnyaralásáról, hiába figyelmeztette a szakvezető, hogy inkább a focira és a klubra összpontosítson.

Joshua Zirkzee góljaira nagy szüksége lesz a Parmánakl Forrás: Parma Calcio 1913/Twitter

A 193 centis holland csatár fél évre kölcsönbe a Serie A-ban az utolsó előtti helyen álló Parma csapatához, amelynek a szezon végén opciós joga lesz megvásárolni a holland focistát, akinek az idei szezonban kilenc meccsen két gólpassz a mérlege.