Vágólapra másolva!
Az utóbbi időszak gyengébb eredményei miatt menesztették Luca Gottit, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Udinese vezetőedzőjét.

Az udinei klub elöljárói kedden késő este jelentették be döntésüket, egyúttal sok sikert kívántak a távozó trénernek.

Gotti 2019 novemberében vette át a csapat irányítását és vezetésével stabil középcsapatnak számított az együttes, mely a 2019/20-as szezont a 13., a 2020/21-est pedig a 14. helyen zárta. A mostani kiírásban 16 forduló után szintén 14. helyen áll, ám utóbbi 13 bajnokiján csupán egyetlen győzelemre volt képes, hétfőn pedig kikapott az Empolitól. Utódját egyelőre nem nevezte meg a klub.