Több mint 100 ezer dollárt fizettek Zidane 1998-as vb-döntős-mezéért

CUP-FR98-BRA-FRA-ZIDANE-JUBI-2 PHOTOGRAPHER Horizontal WORLD CUP FINAL SPORTS FAN JOY
Az árverésre kínált mezről nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy az esztendő aranylabdása valóban abban lépett volna pályára a párizsi döntőben
Vágólapra másolva!
Egy Los Angeles-i árverésen 108 800 dollárért (33,3 millió forintért) kelt el egy olyan Zidane-mez, amelyet a francia labdarúgónak az 1998-as világbajnoki döntőre készítettek.

A franciák a hazai rendezésű vb fináléjában 3-0-ra múlták felül Brazíliát, a házigazdák első két találatát Zinédine Zidane fejelte a találkozó első felvonásában. Az árverésre kínált mezről nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy az esztendő aranylabdása valóban abban lépett volna pályára a párizsi döntőben.

A tulajdonos - egy gyűjtő - 2017-ben kölcsönadta a mezt a nemzetközi szövetség (FIFA) zürichi múzeumának, amely a közelmúltban adta vissza.

Ott a szakértők vizsgálatát követően a FIFA, illetve a gyártó Adidas is hitelesítette ugyan a mezt, abból azonban több is készült, az aukciósház szerint három. Három évvel ezelőtt egy párizsi aukcióscég néhány napra visszavont egy eladásra kínált Zidane-mezt, miután kétségek merültek fel, hogy valóban viselte a döntőben.

Az árverésre kínált mezről nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy az esztendő aranylabdása valóban abban lépett volna pályára a párizsi döntőben Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Az árverésen több sportrelikvia is gazdát cserélt, a tavaly januárban tragikus körülmények között helikopterbalesetben elhunyt kosárlabdasztár, Kobe Bryant első NBA-s idényében viselt két mezéért 96 ezer és 75 ezer dollárt fizettek. A csúcsot a szintén NBA-klasszis LeBron James egyik meze jelentette, amelyben még középiskolás játékosként látható a Sports Illustrated magazin címlapján, még 2002-ben. Ezért 512 ezer dollárt fizettek. A középiskolás rekordot a volt amerikai elnök, Barack Obama kosaras meze tartotta, amelyet korábban 200 ezer dollárért adtak el.