Az AS Roma hazai pályán nem tudta megverni az emberhátrányban játszó Atalantát

fbl Horizontal
Jordan Veretout szabadrúgása után nem tudott vezetést szerezni az AS Roma
Vágólapra másolva!
Az olasz bajnokság (Serie A) 32. fordulójában az AS Roma csapata otthon fogadta a BL-helyekre igyekvő Atalanta csapatát. Az első félidőben a vendégek szerezték meg a vezetést Malinovsky góljával, de Gosens kiállítása után a római csapat Cristante lévén egyenlíteni tudott. A hátralévő időt végigtámadta a hazai csapat, de az eredmény már nem változott. 

A római csapat a legutóbb öt meccsén csupán egyszer tudott nyerni, pedig minden bizonnyal nagyon fontos lenne a klubnak, hogy odaérjen az európai kupában való indulást biztosító helyre. Az Atalanta ezzel szemben bombaformában van:

a legutóbbi öt meccsén nem talált legyőzőre.

Az előző fordulóban a Juventust verték meg egy góllal a bergamóiak, és továbbra is nagy harcban állnak a BL-helyezésekért.

Az Atalanta már a meccs első perceitől kezdve lendületesen játszott, és a kék-feketék az első félórában megszerezték a vezetést: a vendégek játékosa, Zapata tette ki szélre a labdát Gosensnek, aki élesen középre lőtte azt, majd Malinovsky nagy erővel a felső sarokba lőtte a labdát.

Az AS Roma elvétve próbálkozott csak támadásokkal, az Atalanta viszont akár több góllal is vezethetett volna már a meccsen. Az első félidőben nem esett több gól.

Jordan Veretout szabadrúgása után nem tudott vezetést szerezni az AS Roma Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A második félidőben magához tért az AS Roma csapata, és megpróbálta átvenni a kezdeményezést. Az Atalanta játékosai egyre többet szabálytalankodtak. A 69. percben Robin Gosens megkapta a második sárga lapját is,

így a bíró kiállította az Atalanta játékosát.

A hazai csapat egyre nagyobb nyomást helyezett a vendégekre, és 75. percben Bryan Cristante huszonöt méteres lövésével sikerült kiegyenlítenie a hazaiaknak.

Az AS Roma csatára, Edin Dzeko több nagy helyzetet kihagyott a meccs hajrájában, így az Atalanta tíz emberrrel is pontot tudott szerezni a római csapat otthonában.

Eredmény,Serie A, 32. forduló:

AS Roma–Atalanta 1-1 (0-0)
gól: Malinovsky 26., ill. Cristante 75.

Később
Napoli - Lazio 20:45

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 37 21 10 6 70-39 31 69
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 37 16 12 9 58-44 14 57
GY
V
GY
D
GY
I
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista