A Ferencváros korábbi edzője Indiában vállalt munkát

- Horizontal
Lithuania's head coach Csaba Laszlo (R) gestures during the Fifa World Cup 2014 qualifier football match Bosnia and Herzegovina vs Lithuania on 16 October, 2012 in Zenica. AFP PHOTO ELVIS BARUKCIC (Photo by ELVIS BARUKCIC / AFP)
Vágólapra másolva!
László Csaba lett az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC vezetőedzője. A klub honlapjának vasárnapi beszámolója szerint az 58 éves magyar tréner szerződése a következő szezonra szól.

"Büszke és boldog vagyok, hogy a Chennaiyin FC vezetőedzője lettem. Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatok a klubhoz, amely mögött hat sikeres év áll" - nyilatkozta László Csaba.

A 2014-ben alakult csapat 2015-ben és 2018-ban az első, tavaly pedig a második helyen végzett az élvonalban. A vezetőedzői posztot korábban az olasz Marco Materazzi, az angol John Gregory és a skót Owen Coyle töltötte be.

"Úgy gondolom, a Chennaiyin FC egy jól felépített, családias klub, amelyet mindig rendkívül szenvedélyes szurkolók vesznek körül"

- vélekedett László Csaba.

Vita Dani, a klub társtulajdonosa felidézte, hogy László Csaba jelentős tapasztalattal rendelkezik, hiszen már nyolc országban dolgozott: volt a Ferencváros, az FC Sopron, az MTK, a skót Heart of Midlothian és Dundee United, a belga Charleroi, a szlovákiai Dunaszerdahely és a romániai Sepsi OSK vezetőedzője, valamint az ugandai és a litván válogatott szövetségi kapitánya. Korábban Németországban, valamint a magyar válogatott másodedzőjeként is tevékenykedett.

A klubvezető hozzátette, céljuk, hogy egyrészt ismét bajnokok legyenek a Szuperligában, másrészt közönségszórakoztató futballt játsszanak.