A Real Madrid nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy hazai pályán ne vegyék át a kezdeményezés jogát. Ennek megfelelően Zidane nagyon erős letámadással vezényelte az övéit, amely a huszonöt-harmincadik percig tulajdonképpen megszakítás nélküli volt.
Muszáj újra visszatérni a PSG tavalyi barcelonai összeomlására, ekkor volt ugyanis hasonlóan megfigyelhető, hogy Emery csapata nagyon nehezen birkózott meg az egyszerűbb labdakihozatalokkal is.
Ennek ellenére a párizsi védelem igen kompakt maradt. Dani Alvesnek jóformán megtiltották, hogy karakteréhez híven elhagyja a jobbhátvéd pozícióját. Ezért is történhetett az, hogy igazi, hamisítatlan ziccer a félidő derekáig nem nagyon alakult ki egyik kapu előtt sem. Ehhez pontosan az kellett, hogy Emery feljebb parancsolja a védelmi vonalat, és Verratti agresszív labdaszerzésével létszámfölényben játszhasson egy akciót a PSG. Neymar azonban elönzőzte, eltotyogta a helyzetet, így egy kontrából Marcelo gyönyörűen futtathatta meg az üres területen a ziccert végül csúnyán elrontó Cristiano Ronaldót. Ez alapján is kimondható, mennyire megkönnyíti a jelenlegi Madrid dolgát, ha nem felállt védelem ellen kell játszaniuk.
Neymar nem pusztán ennél az akciónál hozott rossz döntést. Azt is bizonyította, hogy sokszor két-három ember sem elég az őrzésére. Szinte lehetetlen tőle elvenni a labdát, ütemváltásai követhetetlenek, és valószínűleg akkor is ez lett volna a szerepe, ha nem Nachóból kell grillcsirkét forgatnia, hanem az eltiltott Carvajalból.
Neymar tizenhétszer próbálkozott csellel, ami akkor mutatja igazán a különbséget, ha hozzávesszük: a Realnál a legtöbbet cselező Marcelo sem jutott négy kísérlet fölé.
Sokkal fontosabb kérdés azonban, hogy mennyit használt, esetleg inkább ártott-e ezzel a fickándozással Neymar a csapatának. Valószínűleg utóbbi a jó megfejtés, hiszen a francia bajnokságban megszokott befelé törések és kíméletlen átlövések itt elmaradoztak, cserébe hiába dőltek sokszor a madridi védők, Mbappé és Cavani egyszerűen nem kaphatott Neymar mellett semmilyen szerepet.
Cavani nem azért tűnt el Neymar mellett, mert gyenge meccse volt, hanem mert az általában bal oldalról induló támadások végén egyszerűen nem kapott labdát.
A támadók egyéniségére építő Luis Enrique-féle Barcelonában nem fordulhatott volna elő az, ami a szerdai nyolcaddöntőben megtörtént: Neymar és Cavani passzkapcsolatát vizsgálva kiüti a szemünket, hogy a két támadó között mindössze egy(!) átadás volt – abból mondjuk kis híján gól is lett Cavani blokkolt lövésekor. Cavani nem passzolt egyszer sem Neymarnak, a brazil pedig pont ugyanannyiszor találta el Cavanit, mint ahányszor a bírót. A vezérbika szerepének harcát teljesen megsínylette a PSG, hiszen a két sztártámadó közötti viszony a pályán egy nagy kövér nullával volt leírható. Már ősszel is sok híradás szólt arról, mennyire nem jön ki a két játékos a pályán kívül sem (sőt, sokszor a pontrúgásoknál is összevesznek), és ez a Bernabéuban is nagyon látványos volt. Még akkor is, ha most nem kaptak össze teátrálisan.