Vágólapra másolva!
Keddi műtétéjét követően szerda délelőtt Gera Zoltán már el is hagyhatta a londoni Princess Grace kórházat. A válogatott csapatkapitányát kétoldali ágyéksérvvel operálták. Az angol élvonalbeli West Bromwich Albion légiósát az operációt követően az foglalkoztatja a leginkább, hogy mikor térhet vissza a pályára.

"Örülök, hogy túl vagyok a műtéten, és már nem is akarok visszafelé nézni, csak a mielőbbi teljes gyógyulásommal foglalkozom. Az biztos, hogy komoly munka vár rám, hiszen már ma reggel is gyógytornász járt nálam, és előírta, hogy milyen gyakorlatokat kell végeznem a következő napokban" - mondta szerdán Gera.

"A műtét helye érzékeny ugyan, és még fáj egy kicsit, de nagy könnyebbség, hogy a korábbi panaszaim elmúltak. A sérv ideget nyomott, és ez okozta a fokozott fájdalmat. Mindenki azt kérdezi most tőlem, hogy mikor térhetek vissza. Ezt nyilván nem lehet pontosan megmondani, de a műtét előtt Gilmore professzor azt mondta, hogy egy négy hetes intenzív rehabilitációt követően már teljes értékű játékos leszek, és ezt a műtét után is megerősítették. Elképzelhető persze, hogy négy hét után még nem léphetek azonnal pályára, de én nagyon szeretnék."

"Siettetni persze semmit nem fogok, és mindenben követem az orvosok utasításait, de célom a mielőbbi teljes gyógyulás. Angliában az év vége főszezonnak számít a bajnokságban, és nagyon szeretnék a december végi meccseken már a csapat segítségére lenni. Megkapom és olvasom a honlapomon megadott címekre érkező leveleket, és ezúton köszönöm a sok biztatást, az együttérző kedves szavakat."