Vágólapra másolva!
Chris Froome, a Tour de France országúti körverseny négyszeres brit győztese is feladni kényszerült csütörtökön az idei viadalt.

Az Israel-Premier Tech 37 éves klasszisa nem sokkal a 18. szakasz előtt tudta meg, hogy az ő koronavírustesztje is pozitív lett, így már nem állhatott rajthoz a francia háromhetes viadal utolsó hegyi etapján.

Chris Froome feladta a versenyt Forrás: AFP/Marco Bertorello

Froome 2013-ban, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben bizonyult a legjobbnak, idén a 17. szakaszt követően összetettben a 26. helyen állt. Közvetlenül a 18. szakasz előtt korábban már másik két bringásnak kellett visszalépnie hasonló okok miatt: közülük a spanyol Imanol Erviti a Movistar országúti kapitánya, míg az olasz Damiano Caruso (Bahrain Victorious) a tavalyi Giro d'Italián másodikként zárt.

A koppenhágai rajtnál 176 kerékpáros kezdte meg a 109. Tour de France-t, közülük a 18. szakasz előtt betegségek és sérülések következtében már csak 140-en vannak versenyben. Eggyel többen, 141-en fejezték be a viadalt tavaly és 2007-ben, viszont 2006-ban még ennél is kevesebben érkeztek a párizsi célba, akkor 137 kerékpáros teljesítette a versenyt.